Willi Orbán a liverpooli Virgil van Dijk társa lett a védelemben
Bár az RB Leipzig pocsékul teljesített, a magyar válogatott védő be tudott kerülni a topligák álomcsapatába.
Bár az RB Leipzig pocsékul teljesített, a magyar válogatott védő be tudott kerülni a topligák álomcsapatába.

Dárdai Bence kezdett a Wolfsburgban, és Orbán Willihez hasonlóan vesztes csapat tagja volt.

A válogatott hátvéd 9. bajnokiján harmadszor volt eredményes

Szoboszlai Dominik és Orbán Willi nem lehet elégedett a Kölnben szerzett egy ponttal.

A magyar válogatott védő a futballista pályafutásának a befejeztével is a klub alkalmazásában marad.

Hétfő este Gulácsi Péter és Orbán Willi a lipcseieknél végigjátszotta a meccset, s Szalai Ádámot is becserélte Belfodil helyére Julian Nagelsmann, a Hoffenheim – és nyártól már a Lipcse – edzője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És még adni is akart.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

A változás lehetősége gyakran krízisbe van csomagolva, az a kérdés, mit kezdünk vele.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.