Sallai Roland a 60. percben állt be – korábbi bokasérülése miatt 2023-ban ez volt az első tétmeccse. A hajrában a játékvezető a Freiburg vezetőedzőjét, Christian Streichet is kiállította túl heves reklamálás miatt. Szoboszlai Dominik kapta a Köln és a Leipzig összecsapásának első sárga lapját – a kezdőként 68 percet játszó magyar támadót a labda elrúgása és egy szabadrúgásnál a távolságtartásra vonatkozó szabály áthágása miatt figyelmeztette a játékvezető. A meccsen egyedül Timo Werner talált a kapuba – ő is lesről, így a végig játszó Willi Orbánék gól nélküli döntetlennel távoztak a Rajna partjáról.

Izgalmas hajrában nyert az Union a Mainz ellen: a sérült Schäfer András együttese az első félidőben szerzett előnyét nem tudta megtartani, a vendégek a 78. percben tizenegyesből egyenlítettek. Urs Fischer ekkor pályára küldte (többek között) Morten Thorsbyt és Theoson Siebatcheut, s a norvég adta az amerikainak a győztes gólpasszt. Aissa Laidouni a 69. percben állt be a berliniekhez, akik ezzel a győzelemmel a tabella élére léptek, a Bayern München vasárnap Wolfsburgban előzhet vissza.
Bundesliga, 19. forduló
Péntek
Augsburg–Leverkusen 1-0
Szombat
Dortmund–Freiburg 5-1
1. FC Köln–RB Leipzig 0-0
Eintracht Frankfurt–Hertha 3-0
Union Berlin–Mainz 2-1
Vfl Bochum–Hoffenheim 5-2
Mönchengladbach–Schalke 04 18.30
Vasárnap
Vfb Stuttgart–Werder Bremen 15.30
Wolfsburg–Bayern München 17.30
Az élcsoport állása: 1. Union Berlin 39, 2. Bayern München 37 (18 mérkőzés), 3. Dortmund 37, 4. RB Leipzig 36, 5. Frankfurt 35, 6. Freiburg 34.
Borítókép: Egy gól az öt közül, a Freiburg tíz emberrel nem tudott ellenállni a Dortmundnak (Fotó: Ralf Ibing)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!