Kemény választ ígértek a világ vezetői Oroszországnak
Azonnali szankciókat sürget a Nyugat Moszkva ellen. Néhány büntetőintézkedésről már döntöttek is.
Azonnali szankciókat sürget a Nyugat Moszkva ellen. Néhány büntetőintézkedésről már döntöttek is.
Az orosz elnök lényegében elismerte a szakadár kelet-ukrajnai területek függetlenségét.
Az oroszországi biztonsági szolgálat tudatta: az őrök szolgálati helye teljesen megsemmisült.
Az orosz elnök Emmanuel Macron francia államfővel tárgyalt, elsősorban a minszki folyamat rendezése volt a téma.
A cseh kormányfő szerint Oroszország csak érveket keres a támadáshoz, az invázió esélye napról napra magasabb.
Az ukrajnai konfliktus miatt kialakult feszültségek fokozódása miatt folytatják a műveleteket.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a hírszerzési adatok arra vallanak, invázió készül.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal tárgyalt szombaton telefonon.
Putyin egyszerűen nem teheti ki közutálatnak hazája hőseit a pekingi olimpián.
A manőverek során a Kinzsal és Cirkon nevű hiperszonikus rakétákat is alkalmazták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán külügyminiszter Szijjártó Péternek válaszolt rendkívül sértő, a diplomáciától távol álló stílusban.
A kerület azóta van mélyrepülésben, hogy baloldali városvezetés irányítja.
Dánia szankciókat fontolgat Izrael ellen.
Miközben Zelenszkij a magyarokat fenyegeti, a főpolgármester ukrán színekbe öltöztette Budapestet.
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.