Szavazásokkal zárul a parlament ülése
Az Országgyűlés ma tizennyolc előterjesztésről szóló szavazással zárja megszokottnál rövidebb, mindössze kétnapos ülését.
Az Országgyűlés ma tizennyolc előterjesztésről szóló szavazással zárja megszokottnál rövidebb, mindössze kétnapos ülését.
Az Országgyűlés elnöke az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorában arról is beszélt, hogy a mentalitásuk harminc év múltán is megmaradt, a pártja megalakulásakor meglévő bátorságukat nem vesztették el.
Senyei György Barna az Országgyűlés honlapján olvasható önéletrajz szerint a Fővárosi Ítélőtábla polgári-gazdasági ügyszakos tanácselnöke.
A kormány továbbra is tartsa fenn a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – javasolta Németh Szilárd az Országgyűlésben.
Az egyházak által fenntartott köznevelési intézményekbe csaknem 220 ezer gyermek jár, ami az összes tanuló 14 százaléka, szemben a korábbi 6 százalékkal – emelete ki a miniszterelnök-helyettes.
Két új ellenzéki képviselő foglalhat ma helyet az Országgyűlésben, amely a megszokottnál rövidebb, mindössze kétnapos ülést tart.
Rendhagyó módon csupán egyhetes üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden tizennyolc előterjesztésről dönthetnek.
A „szellemi honvédők” és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) ünnepi találkozóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke azt mondta, hogy bajtársként érkezett.
A befolyásolási szándékkal kapcsolatban a sajtóban megjelent információkkal ellentétes tájékoztatást nem kaptunk – jelentette ki a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes alelnöke.
A tárcavezető a legfontosabb diplomáciai sikernek nevezte, hogy hétfőn az uniós külügyminiszterek úgy döntöttek, elfogadják az új Európai Bizottság biztosjelöltjeinek listáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A bankszövetség szerint alkotmányellenes az intézkedés, de nélküle sokak megélhetése kerülne komoly veszélybe.
Nem mindegy, melyik nap megy kirándulni.
Mutatjuk a hátborzongató videót.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a hét legjelentősebb eseménye az orosz drónok behatolása Lengyelországba.
A döntés a lengyelországi dróntámadás miatt született.
A paksi atomerőmű a magyar energiabiztonság jövőbeni pillére.
Ukrajna minden eszközzel a konfliktus kiterjesztésére törekszik.
A döntés a lengyelországi dróntámadás miatt született.
A paksi atomerőmű a magyar energiabiztonság jövőbeni pillére.
Ukrajna minden eszközzel a konfliktus kiterjesztésére törekszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.