Kásler Miklós: Magyarország az európai átlag felett költ oktatásra
Az oktatási infrastruktúra fejlesztésére 323 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek eredményeként jelenleg is több mint 800 intézményben zajlanak beruházások.
Az oktatási infrastruktúra fejlesztésére 323 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek eredményeként jelenleg is több mint 800 intézményben zajlanak beruházások.
1953-ban ezen a napon léphetett ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, amelynek tagjai túlélték a Gulág borzalmait.
Néha bent az ülésteremben olyan hangulat van, mintha egy kocsmában lennénk, ahol bármilyen kifejezést, trágárság, ocsmányság, közönségesség belefér – vélekedett Czunyiné Bertalan Judit.
Jelenleg törvény tiltja, hogy a főváros díjat szedjen az autósoktól a közút használatáért, így keresztülvihetetlen a Karácsony Gergely főpolgármester és helyettese által tervezett intézkedés.
A szerdai plenáris ülés sem telt el botrányok nélkül, dacára annak, hogy a képviselők épp az ellenzék rendbontó, megbotránkoztató viselkedésének a megfékezésére irányuló törvényjavaslatot vitatták meg.
A Fidesz frakcióvezetője egyik példaként hozta Jakab Péter (Jobbik) akcióját, amikor önkényesen beleült Orbán Viktor miniszterelnök székébe.
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, nem lesznek új szabályok, szigorítják a jelenlegieket: ami eddig is tilos volt, ezután is tilos lesz.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közölte, a kormány politikája változatlan, minden településnek támogatást nyújt, a városvezetőkön múlik, élnek-e lehetőséggel.
Az Országgyűlés ma összesen kilenc törvényjavaslat általános vitáját bonyolítja le.
Az Országgyűlés mai ülésén elfogadhatja az előző évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A bankszövetség szerint alkotmányellenes az intézkedés, de nélküle sokak megélhetése kerülne komoly veszélybe.
Nem mindegy, melyik nap megy kirándulni.
Mutatjuk a hátborzongató videót.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a hét legjelentősebb eseménye az orosz drónok behatolása Lengyelországba.
A döntés a lengyelországi dróntámadás miatt született.
A paksi atomerőmű a magyar energiabiztonság jövőbeni pillére.
Ukrajna minden eszközzel a konfliktus kiterjesztésére törekszik.
A döntés a lengyelországi dróntámadás miatt született.
A paksi atomerőmű a magyar energiabiztonság jövőbeni pillére.
Ukrajna minden eszközzel a konfliktus kiterjesztésére törekszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.