Otthon start: megjelent a végleges jogszabály, itt vannak a részletek!
Számos elemet pontosítottak, módosítottak a tervezethez képest.
Számos elemet pontosítottak, módosítottak a tervezethez képest.

A kormány kettős fékrendszerrel akadályozza meg az ingatlanárak kontrollálhatatlan emelkedését.

Speciális otthonteremtési program nyújt segítséget a gyermekvédelmi gondoskodásban élőknek.

A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.

Alacsonyabb lehet a törlesztőrészlet, mint a rezsi nélkül számított albérleti díj.

A kormányzati programot kedvezően fogadták az ügyfelek.

Az Otthon Start program olyanok előtt is nyitva áll, akik nem is gondoltak arra, hogy élhetnek a lehetőséggel.

Nagy Márton tiszta vizet öntött a pohárba.

A legtöbb bank csak európai, jellemzően uniós országokból származó jövedelmet fogad el.

A programmal nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.

A Nemzeti Filmintézet öt évvel ezelőtt igencsak viharos időkben kezdte meg a működését, de a tavalyi év fontos eredményeket hozott.

Lappföld varázslatos világát akkor is meg lehet ismerni, ha az ember hat huskyra bízza magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.