Bojkottálják az adómentes pálinkafőzést
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a Varga Mihály megerősítette: a tagállamok többsége egyetért abban, hogy a pálinka otthoni előállítása adómentes legyen, mennyiségi korlátozások mellett.
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a Varga Mihály megerősítette: a tagállamok többsége egyetért abban, hogy a pálinka otthoni előállítása adómentes legyen, mennyiségi korlátozások mellett.

Magyarország az egyeztetésen támogatta azt a javaslatot, amely adómentességet biztosít a még el nem döntött éves küszöbértékig mind az otthoni, mind a bérfőzdei előállításra.
A saját fogyasztásra történő otthoni pálinkafőzés adómentességét néhány tagállam ellenzi, mások elfogadhatónak tartják, míg több tagállam, köztük Magyarország határozottan igényli.

A magáncélra főzött pálinka után annak ellenére kerülik el az érintettek az adó megfizetését, hogy annak összege literenként mindössze hétszáz forint.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Nagy a baj.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A tárcavezető szerint új világrend van kialakulóban.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.

A tizenkettedik idényét kezdhetné meg a magyar kapus a klubnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.