Ikont fest a fiatal magyar pap
Először autodidakta módon kezdett alkotni.
Először autodidakta módon kezdett alkotni.
A szertartást Szűcs Imre balatonlellei plébános végezte el vízkereszt ünnepén.
A vád ellene többek között hazaárulás.
A feszülettördelők semmit nem tudnak a Jézussal az ajkukon harcoló végvári hősök hitéről, de Kapisztrán Szent János ferences szerzetes és a nándorfehérvári diadal kapcsolatáról sem.
A mérkőzés kezdőrúgását Kű Lajos végezte el, aki sérülése miatt ezúttal nem tudott pályára lépni.
A Szólj be a papnak! formabontó projekt főszervezőjével, Kiss Zitával beszélgetünk.
Üzenetre válaszolva vallott az általa részben privátnak minősített szexuális orientációjáról.
A helyiek még a Vatikánt is megkeresték, amiért a templomot teljesen birtokba vették a migránsok.
Az irgalmasrendi szerzetes a fővárosi Szent Ferenc sebei templomban ünnepel együtt a hívekkel.
Az ukrajnai háború a templomok falai közé is begyűrűzött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyarország meg kell kapja a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.
A látogatás első napját az elnök golfozással töltötte.
Mások bontóba vitték volna a romos, szerény értékű Peugeot 406-ot, de valaki meglátta benne a szép ajándékot.
Újra kell szervezni a keresztény, konzervatív közösséget a modern kornak megfelelően.
Sok a darázs a ház körül?
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Mások bontóba vitték volna a romos, szerény értékű Peugeot 406-ot, de valaki meglátta benne a szép ajándékot.
Újra kell szervezni a keresztény, konzervatív közösséget a modern kornak megfelelően.
Sok a darázs a ház körül?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.