Aki a maga tanítómestere akar lenni, annak bolond a tanítványa – vallja egy német közmondás. Kereszteket törnek le a Margit hídról Budapesten, keresztet rongálnak meg magányos kálváriákon, keresztet gyújtanak meg Vác mellett és a Budai-hegység Nagy-Szénás tetőjén is. Vegyük sorra, hogy kik ezek a keresztgyalázók! És még mielőtt ész nélkül idéznénk a Golgotáról az amúgy itt is helytálló jézusi mondatot, miszerint „bocsásd meg nekik, Atyám, nem tudják, hogy mit cselekednek”, inkább időzzünk el a Koponyák hegyének egy másik idézeténél. Merthogy a Krisztus mellett függő két lator az emberiség archetípusa.
Az egyik a kereszten is a keresztet gyalázza cinizmusával. Ő ugyanaz, mint az, aki a Margit hídon viccesnek találja a kereszttördelést, a Budapest környéki hegyekben a feszületgyújtogatást. De ugyanez a cinikus, gőgös, önmagát tanító és önmagát mindennél okosabbnak találó embertípus felbukkan az interneten is. Ha egyházról olvas, papot lát, kereszttel találkozik a közösségi médiában, látványosan odaokád valami eredendően ateista indulatot az egyházról meg a háborúkról. És gyűlöletet szítva általánosít. Szerinte minden pap pedofil, mert olvasott ilyen esetről.
Ez persze olyan, mintha egy selejtes autószerelő okán kijelenteném, hogy minden autószerelő kontár; vagy néhány hitvány orvos miatt azt állítanám nagy pofával, hogy minden orvos sarlatán.
A cinikus és kellő ateizmussal megvert indulatkommentelőt nem zavarja, hogy ő pont olyan, mint a kereszthalálon is gúnyolódó lator: ostoba, a poklot már itt, ezen a földön előkészíti magának. A józan, gondolkodó ember archetípusa a másik lator. Ők vagyunk mi, a szintén nem hibátlanok, de a legkomolyabb dolgokból nem viccet, gúnyt gyártó, a transzcendens előtt alázatra képes emberek. Mi vagyunk, akik ismerik Jézust, és Jézus tizenkét tanítványára alapozott örök építményét; a hibái (és bűnei) ellenére is kétezer éve a pályán focizó csapatát; a Mester megmagyarázhatatlan csodáját, az egyházat.
A Margit híd és a főváros környéki hegytetők keresztgyalázói nem mások, mint termékek. Egy olyan eredendően gonosz eszmének a termékei, akik nem tudják, hogy azt az életminőséget, civilizációt, amit európai, nyugati, fehér civilizációnak, életminőségnek hívunk, Európa építette fel. Az az Európa, amelyet a görög filozófia és a római jog alapjaira épülő kereszténység tett civilizációs értelemben is naggyá. Földrészünk fénykorának tanítómestere a kereszténység. Valószínűleg nem véletlen, hogy nem egymást rabszolgának szívtelenül eladó afrikai törzsek, a nap 24 órájában embert áldozó dél-amerikai birodalmak és nem emberevő bennszülöttek hódítottak meg minket, mondjuk éppen Shakespeare meg a reneszánsz korszak nagyszerűségében. Megnézhettük volna magunkat.
Akik nagy vidáman keresztet törtek a Margit hídon, azoknak soha nem jutott eszébe hálát adni a Teremtőnek, hogy a világ sok jelentős orvosi, műszaki találmánya vagy a találmány alapja valamelyik európai, tehát keresztény kolostorban, valamelyik szerzetes, pap fejéből pattant ki. Akik gyáván és velejéig gonosz módon felgyújtottak egy keresztet a hegycsúcson, szinte biztos, hogy együtt bégetik az ateista és ostoba kórussal, hogy „az egyház meg a háborúk”, és persze azt is, hogy a „papok meg a háborúk”. Még véletlenül sem gondolják végig, hogy egy papnak – bár dolga a békéért való munkálkodás, de – sokkal hasznosabb, ha nem egy békemozgalomba áll be, hanem az egyénben teremt békességet. Ahogy Jézus is a személyhez szólt, nem pedig világbékéről papolt, úgy egy papnak is elsődleges dolga a szenvedőhöz fordulni. Például a rettegő vagy haldokló fiatal sráchoz a lövészárokban. Ahhoz a sráchoz, aki ha tehetné, otthon lenne. Vagy ahhoz a fiatalemberhez, aki repeszszaggatta testéből kiömlő vér éreztén már tudja, nem fogja látni az övéit ebben a világban. Ott akkor a személyben kell békét teremteni, nem a világhálón meg a hippimozgalomban. Ehhez kell a kurázsi. Hiszen Jézus sem prédikált soha rendszerek, rendszert fenntartó rendvédelem, katonák ellen (sőt: több katonatisztről is elismerően beszél). Tudta, hogy a szervezett államhoz erő kell, számára ezért is nem mozgalmak, hanem az egyén volt a fontos. A katona is.
