Taylor Swiftet is célba vette az iszlamista terror
A Nyugat egy szélsőbaloldali kísérlet áldozatává vált. Mi egyet tehetünk, hogy minden erőnkkel küzdünk ennek elkerüléséért.
A Nyugat egy szélsőbaloldali kísérlet áldozatává vált. Mi egyet tehetünk, hogy minden erőnkkel küzdünk ennek elkerüléséért.

A fokozott biztonsági szint fenntartása az olimpia után valószínűleg kihívást jelent majd.

Több legendás sportoló is a párizsi olimpián jelentette be a visszavonulását, sokaknak sikerült a csúcson befejezni aktív pályafutásukat.

Mindenki Kreml-barát, aki kétségbe vonja Imane Helif nemiségét. Ezzel az állítással cáfolnak tények nélkül a tényellenőrök.

Rendőri provokáció a CitizenGo keresztény-konzervatív alapítvány tagjai ellen.

A párizsi játékok bőven adtak nekünk példaképet, s nem csak azokra tudtunk felnézni, akik az aranyéremmel a legjobbnak bizonyultak.

Letették az esküt a sportolók, Párizsban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban indul.

Messiást a messiással érdemes összevetni.

A futó Valentina Petrillo a nők között nyert két bronzérmet a paraatlétikai világbajnokságon.

A Párizsi pillanatokban a halál szele mindenkit megérint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Megrázó képsorok!

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.