Feloszlatta a rendőrség Tbilisziben a parlamentnél tüntető tömeget
Élőláncot alkotva körülzárták hétfőn a georgiai parlamentet a kormány lemondását és előrehozott választást követelő tüntetők, az eseményeket élőben közvetíti a Rusztavi-2 televíziócsatorna.
A bolíviai képviselőház és szenátus szombat este elfogadta az új parlamenti és elnökválasztások megtartásáról szóló törvényt, amely szerint e voksolásokon nem vehet részt Evo Morales lemondatott elnök.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint még karácsony előtt ismét a parlament elé kerül a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás, ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a december 12-ére kiírt előre hozott választást.
A futball igazán alantas szórakoztatása a népnek, és kár ebbe ennyi pénzt tömni, hiszen a mindig független, objektív médiumok jobb helyet is tudnának a pénznek.
A kormány kinyilvánított célja, hogy a minisztériumok elsősorban állami tulajdonú ingatlanokban, a Parlamenthez és a Várhoz közel működjenek. Ennek nyomán költözött a miniszterelnök és hivatala a Sándor-palota mellé.
Nem kímélték a kormányfőt az azonnali kérdések órájában az ellenzéki képviselők, akik azonban lyukra futottak számonkéréseikkel.
Nem tudta megkezdeni a georgiai parlament hétfőn a munkáját, mivel tüntetők zárták le az épület bejáratait, és követelik, hogy tartsanak előrehozott választást az országban pártlistás (arányos) képviseleti rendszerben.
Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, az interpellációkra ezúttal is két óra áll rendelkezésre, az azonnali kérdések pedig hatvan percben hangozhatnak el.
A walesi lakosok akarata ellenére tegnap másodszor is elutasította a helyi parlament azt, hogy a walesi nemzetgyűlést a jövőben egyetlen névvel illessék: Senedd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar átlagnyugdíj ötszöröse az ukránnak, ami hazánkba csábíthatná az ukrán nyugdíjasokat.
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
A spanyol csapat lemaradt a klubvilágbajnokságról, pedig az elnök mindent megtett.
Teljes körű nemzeti vizsgálat indul.
Tényleg elképzelhetetlenül ízléstelen a pride, ahol már szó sincs semmiféle polgárjogi akcióról és a döntés szabadságáról.
Az újrahantolt mártírok mellett a diktatúra is a ravatalra került.
Terrorszervezetek támogatása lett Greta Thunberg új hobbija.
Tényleg elképzelhetetlenül ízléstelen a pride, ahol már szó sincs semmiféle polgárjogi akcióról és a döntés szabadságáról.
Teljes körű nemzeti vizsgálat indul.
Az újrahantolt mártírok mellett a diktatúra is a ravatalra került.
Terrorszervezetek támogatása lett Greta Thunberg új hobbija.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.