Jakab Péter lett a Jobbik frakcióvezetője
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés, amely már kedden dönthet a 2020-as esztendő nemzeti összetartozás évévé nyilvánításáról.
Az Országgyűlés ma előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja a kormány szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentését szorgalmazó javaslatát.
A mostani törvény igyekszik megfelelő rangra emelni az állattenyésztést, továbbá célja a Magyarország jövőjének zálogát is jelentő genetikai örökség megtartása, továbbvitele.
Egyes nemzetközi előrejelzések szerint mind a világgazdaság, mind az eurózóna gazdasági bővülése lassul, a kormány ezért dolgozta ki a gazdaságvédelmi akciótervet – mondta a pénzügyminiszter.
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este. A hajóroncsot megtalálták, több utast még keresnek.
A napirend előtti felszólalások sorát záró fideszes képviselő az Országgyűlésben korszakosnak nevezte pártja győzelmét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A légitársaság számára az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfontosabb.
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”
Ennek sokan örülni fognak.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
Felelőtlenül költekeznek.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
Felelőtlenül költekeznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.