Baloldali állóháború a Momentum és az MSZP között
A két párt politikusai már több fővárosi kerületben is össztüzet zúdították egymásra, árnyékot vetve ezzel a teljes baloldali összefogásra.
A két párt politikusai már több fővárosi kerületben is össztüzet zúdították egymásra, árnyékot vetve ezzel a teljes baloldali összefogásra.

A Momentum az LMP-vel aláírásgyűjtésbe kezd Mr. Negyven Százalék menesztésére a vagyonkezelő éléről.

A Momentum önkormányzati képviselője így tudósított: „Megtaláltam Kránitz nyaralóját. Engem rabosítottak.”
Kránitz Krisztián a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy ő jelentette fel Paróczai Anikót.

Nacsa Lőrinc szerint ez az ügy is azt mutatja, hogy komoly belharcok zajlanak a baloldali pártok között.

Még csak 114 napja választották be a Momentumot a kispesti képviselő-testületbe, de máris lopnak.

Még jóformán el sem kezdődött az önkormányzati munka, de a kispesti momentumos csapat már nehezen lemosható szégyent hozott a Momentum Mozgalomra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezek voltak Orbán Viktor legnézettebb videói az idén, mutatjuk a számokat is.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A müncheniektől két gólt is les miatt vettek el.

Új nagyszabású kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.