Karneváli hangulatban ég Velence
A farsang hivatalos megnyitását szombat este egy másik vízi parádé előzte meg.
A farsang hivatalos megnyitását szombat este egy másik vízi parádé előzte meg.
Egyre kevesebb vizsgálatot végeznek állatokkal, és csökken a súlyos fájdalmat okozó beavatkozások száma is.
A patkányok elszaporodásának nem csupán az élelmiszer-pazarlás az oka, hanem az is, hogy a fővárosban a harmadára csökkent a felhasznált víz mennyisége.
A hőségben akár napokig a házak előtt bűzölögnek a szeméttel megrakott kukák, a szag a patkányokat is csalogatja.
Öt év alatt mintegy húsz focipályányi területet tisztított meg a taposóaknáktól és egyéb robbanószerektől.
A nagyobbik kormánypárt szerint miután Tarlós István főpolgármester az ügyben belső vizsgálatot indít, az ellenzék által javasolt bizottsági ülés csak kampánycélokat szolgál.
Zugló polgármestere zárt ajtók mögött tárgyalt a kerületnek milliárdos veszteséget okozó fizető parkolásról a SIS-Parking Kft.-vel, de nem vette vissza a kerület a szolgáltatást, további veszteség várható.
Tudatos lehetett Bangóné Borbély Ildikó patkányozása, forrásaink ugyanis arról beszéltek, hogy a párt „kemény magja” körében sikert aratott a felháborító szóhasználat.
Adózzunk csodálattal a túloldali megmondóemberek végtelen kreativitásának és annak a határtalan képességüknek, amellyel mindent és bármit meg tudnak magyarázni.
Ujhelyi István bejelentette, hogy eltávolították oldalaikról a Fidesz kormányzását patkánykormányzásnak nevező posztot és videót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Betlehem Dávid második, Fábián Bettina pedig harmadik lett a nyíltvízi úszásban 3 km-en a világbajnokságon.
Jókai Mór gazdag életműve szerencsére nem szorul bemutatásra, ám mégsem olyan biztos, hogy valóban ismerjük is őt.
Az ország elsőszámú vezetője nem utazott el az ötkarikás játékokra, amelyet 45 évvel ezelőtt nyitottak meg.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
A főváros és az agglomeráció egyes települései számítanak a legnépszerűbb célpontoknak.
A Fidesz európai parlamenti képviselője lapunknak úgy fogalmazott, hogy a felháborodás messze túlmutat a Patrióták Európáért frakción.
Kiderült az igazság.
Kiderült az igazság.
Az ország elsőszámú vezetője nem utazott el az ötkarikás játékokra, amelyet 45 évvel ezelőtt nyitottak meg.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
A főváros és az agglomeráció egyes települései számítanak a legnépszerűbb célpontoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.