Széles körű hazai összefogás az ételpazarlás ellen
Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer megy kárba a Nébih felmérése szerint.
Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer megy kárba a Nébih felmérése szerint.

Az élelmiszerek tudatos felhasználására, a pazarlás csökkentésére hívja fel a figyelmet a Bay Zoltán Kutatóintézet. Mint kiemelik, a hazai élelmiszerhulladék több mint a fele a háztartásokban keletkezik, az élelmiszerek felhalmozása tovább növelheti a paz
A hatóság novemberben megismétli azt a 2016-os lakossági felmérését, amelynek eredményei szerint egy év alatt minden háztartásban fejenként 68 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: a világ népességének növekedésével párhuzamosan nő az élelmiszerek iránti igény, ezért kizárólag a termelés növelése nem tekinthető megoldásnak.

A világon előállított élelmiszerek körülbelül 14 százaléka elvész még az előtt, hogy kereskedelmi forgalomba kerülne – hívta fel a figyelmet a veszteségre az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO hétfőn közzétett jelentésében.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.