Ezeket a díjakat adták át pedagógusnap alkalmából
Négy év alatt csaknem duplájára nő a pedagógusok fizetése.
Négy év alatt csaknem duplájára nő a pedagógusok fizetése.

A Fidesz közleményben emlékeztetett: a baloldal Brüsszelben azért szólalt fel, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat.

A hagyományainkat és értékrendünket is a pedagógusok adják át a fiataloknak.

A tanintézményekben ilyenkor általában apró ajándékkal, kis műsorral lepik meg tanáraikat a gyerekek.

Az idei évben a pedagógusnapon szokásos díjakat később, a tanévnyitás keretében adják majd át.

Ezen a napon már 1952 óta köszöntik Magyarországon a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat.

Magyarországon 1952 júniusa óta köszöntik a pedagógusokat, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket.
A pedagógusokon múlik az oktatás minősége, ők tudják átadni a következő nemzedéknek mindazt ami „szép és értékes”, és ha nem is tudják pótolni a család nyújtotta biztonságot és szeretetet, de ki tudják egészíteni azt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az adócsökkentés a versenyképesség kulcsa.

Valójában csak fáj nekik az igazság – állapította meg Menczer Tamás.

Biztonsági kamera rögzítette a brutális gyilkosságot.

A miniszterelnök megköszönte a magyaroknak az október 23-i óriási részvételt.

Durva vitáról számolt be a miniszterelnök a legfrissebb interjújában.

Minden eddiginél többen vettek részt a Békemeneten.

Hátrébb az agarakkal! Ne siesse el Brüsszel az orosz befagyasztott vagyon ukrajnai felhasználását, figyelmeztetett Fico.

A végsebesség-világcsúcs után most az elektromos autók kategóriájában állított fel körrekordot a Yangwang U9 Xtreme.

Rafael Benítez évente 4,4 millió fontot keres majd.

Ukrajnát pedig minél előbb fel kellene venni az EU-ba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.