Kiderült, kiengedik-e a fegyházból Portik kivégzőemberét
A jogerős ítélet szerint az alvilág egyik legbefolyásosabb alakját, Prisztás Józsefet lőtte fejbe a bérgyilkos.
A jogerős ítélet szerint az alvilág egyik legbefolyásosabb alakját, Prisztás Józsefet lőtte fejbe a bérgyilkos.

A jogerős ítélet szerint az alvilág egyik legbefolyásosabb alakját, Prisztás Józsefet lőtte fejbe H. István.

Cs. Zoltán, hasonlóan Radnai Lászlóhoz, nem vonult be a börtönbe, miután jogerősen elítélték.

Radnai László nem kezdte meg a jogerős ítéletének a letöltését, helyette elhagyta az országot.

Az 54 éves Portik Tamás 91 éves korában akkor szabadulhat, ha többször már nem ítélik el, pedig erre is megvan a reális esélye.

Bizonyítottság esetén Portik Tamás életfogytiglani fegyházat kaphat, ami esetében vélhetően azt jelenti majd, hogy soha nem jön ki a börtönből.

Egy Portiknak is dolgozó bérgyilkossal terveztek alkut kötni Gyurcsányék a Fidesz lejáratására.

Négy újabb ügy mellett előkerülhetnek akár újabbak is Portikkal kapcsolatban, miután bűnbánó maffiózók beszélni kezdtek.

Prisztás József, Boros Tamás, Fenyő János, Gyüre József és Lakatos Csaba – az öt célpont közül csak Lakatos élte túl.

Prisztást Portik Tamás lövette le üzleti vita miatt, amiért 15 év fegyházat kapott, és a perújításban sem volt kétséges a szerepe.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.