A GDP-t is növeli majd a lakásfejlesztési program
A megvalósuló projektek bérlakások és kollégiumok is lehetnek.
A megvalósuló projektek bérlakások és kollégiumok is lehetnek.

Jövőre is biztosítottak a források a kormány Határtalanul programjához.

Hirdetés – Nagy sikerrel zajlott az első Tudományos Expo Budapesten.

Már lehet jelentkezni a Zene Háza 2025-ös utazó zenepedagógiai programjára.

Több mint negyven ország diplomatái és nagykövetei érkeznek az eseményre.

A Nemzeti Tumorbiológiai Labor a Science Expón.

Folyamatosan bővül a digitális állampolgárság program.

Kelemen Hunor az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy bár az erdélyi magyarság egyre fogy, az 1,15 millió fős közösség valójában erős, képes értéket teremteni, fennmaradni és jövőt tervezni.

Országossá fejlesztenék a szegedi önkéntes programot.

Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint a vidék alkotja hazánk gerincét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Vádat emeltek a kisfiú gyilkosa ellen.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Visszatért a másodosztályú futball, nem okozott csalódást.

A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

A publicista ezúttal sem finomkodott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.