Újabb állomáshoz érkezett a HUNOR űrhajós program
A NASA elé kerültek a kutatások.
A NASA elé kerültek a kutatások.

A kastélyok fenntartása inkább jómódú városok, közösségek hobbija, mert drága mulatság – fogalmazott a miniszter.

Málta után Magyarországon nőtt a legnagyobb arányban az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos autók száma az idei első kilenc hónapban.

A programok célja a generációk közti párbeszéd elősegítése.

Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram: az elmúlt években több mint 450 ezer laptopot kaptak a családok.

Több ezer gyermek jut térítésmentesen Notebookhoz vagy laptophoz.

Táncházakkal és népzenei koncerttel várják az érdeklődőket.

Emberarcot ábrázoló ezüst ruhakapcsoló tűt, hunkori kincset, valamint számos középkori ruhacsatot és díszt is kiállítanak.

Több mint négyszáz program várja a látogatókat.

Az államtitkár a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy több mint egymillió fővel csökkent tizennégy év alatt a szegénységben élők száma.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Vádat emeltek a kisfiú gyilkosa ellen.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Visszatért a másodosztályú futball, nem okozott csalódást.

A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

A publicista ezúttal sem finomkodott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.