Putyin váratlan bejelentést tett a BRICS-csúcson + videó
Az orosz elnök videóüzenetben elmondott beszédében a Nyugatot tette felelőssé a háborúért.
Az orosz elnök videóüzenetben elmondott beszédében a Nyugatot tette felelőssé a háborúért.

Erre még a brit titkosszolgálatok sem voltak felkészülve.

After a long wait, it finally happened; the Russian president has even left our planet.

Sokat kellett várni erre, de ez is bekövetkezett, az orosz elnök elhagyta még a bolygót is.

„Putyin héjája”, a volt orosz elnök és miniszterelnök egy viccet osztott meg Telegram-csatornáján, mellyel odaszúrt a finneknek.

Medvegyev a tőle megszokott nyerseséggel szállt bele egy ukrán sportolóba.

A miniszterelnök szerint az afrikai országok nem azért mentek Oroszországba, hogy ajándékot kérjenek.

Afrika esetében másfél milliárd emberről és háromezermilliárd dollár megtermelt értékről beszélünk, no meg néhány tucat szavazatról a nemzetközi fórumokon.

Hírszerzési jelentések szerint az orosz elnök képtelen volt határozottan cselekedni a Wagner-lázadás alatt.

Az orosz elnök szerint Varsó mindig is ukrán és belarusz területekről álmodozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utasa maradandó fogyatékossággal él tovább.

Csapadék már csak elszórtan, a Nyírségben fordul elő.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Külföldi szálak a magyar politikai párt alkalmazásánál.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező január 6-án hunyt el, hetvenéves korában.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.