Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást
A két momentumos politikus pirotechnikai eszközökkel dobálta meg a rendőröket.
A két momentumos politikus pirotechnikai eszközökkel dobálta meg a rendőröket.

A debreceni akkumulátorgyár elleni akciózás nem az első, a baloldal rendre a külföldi érdekek kiszolgálását választja.

A kormány által lehetővé tett rugalmasabb munkaidőkeretnek köszönhetően jelentősen nőtt a foglalkoztatottság.

Nemcsak a washingtoni Capitoliumnál történtekben lehet felfedezni a szélsőbaloldali erők tevékenységét.

A momentumos Berg Dániel Orbán Viktort vádolja azzal, hogy erőszakosan tartaná meg a hatalmat.

Palkovics Imre elnök szerint a munkavállalók érdekvédelme ma az együttműködéssel, a dolgozók által megtermelt javakból juttatott részesedéssel érhető el, nem a nyílt konfliktusok kiélezésével.

Nem akartak sztrájkolni az emberek sem decemberben, sem januárban a „rabszolgatörvény” ellen, annak ellenére, hogy ezt meghirdette a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

A Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben jelent meg a ma a baloldal által rabszolgatörvénynek nevezett, munkaadók és munkavállalók megállapodásán alapuló túlóráztatás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A helyi rendőrfőnök megszólalt.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

In the Prime Minister's view, the Tisza Party would not be able to tackle this task.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.