Előre tudta a képviselet, nincs sztrájkhangulat

Nem akartak sztrájkolni az emberek sem decemberben, sem januárban a „rabszolgatörvény” ellen, annak ellenére, hogy ezt meghirdette a Magyar Szakszervezeti Szövetség, habár ma már a tisztségviselők ezt tagadják — derül ki a Maszsz elnökjelöltjeinek vitájából. A szövetség csütörtökön választ elnököt, szakszervezeti körökből úgy tudjuk, a jelenlegi vezető, Kordás László a legesélyesebb.

Nagy Kristóf
2019. 02. 17. 8:45
Kordás László
Kordás László (jobbra) az esélyesebb a vezetői székre Fotó: Kovács Tamás Forrás: Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Székely Tamás, a Maszsz mostani alelnöke, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke számos helyi bérügyben szervezett korábban tüntetést, a területükön lévő cégek közül szinte mindenkinél sikerült kollektív szerződéskötést kiharcolniuk.

Ugyanakkor lapunk úgy tudja, Székely módszerei szakszervezeti körökben vitatottak. Többek közt a lapunknak nyilatkozó érdekképviseleti tisztségviselők arról számoltak be, Székely rendre próbálja megfojtani a területén más szakszervezetek tevékenységét. Az alelnök az elmúlt hetekben többször bírálta Kordást, tagadván, hogy maga is részt vett az általános sztrájk meghirdetésében.

Hercegh Mária vasutasként kezdte érdekvédő tevékenységét, elsősorban a nők és férfiak közötti bér- és egyéb különbségek lebontásáért harcol a Maszszon belül. Ugyanakkor a nyilvánosság előtt keveset szerepelt. ­Forrásaink őt tartják a legkevésbé esélyes leendő elnöknek. Mindhármukra jellemző egyébként, hogy régi motorosok a szakszervezet világában, így a rendszerváltás előtti módszerek, kötődések mindig is hatással voltak tevékenységükre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.