A „borneói vadember” tündöklése és halála
Jimi Hendrix életműve ma is igazodási pont, új zenei távlatokat nyitott több nemzedék számára.
Jimi Hendrix életműve ma is igazodási pont, új zenei távlatokat nyitott több nemzedék számára.

A korszak hőse vagy vesztese volt a legendás gitárkirály? Radics Béla a beatkorszakban címmel jelent meg Bálint Csaba könyvének második, bővített kiadása.

Korántsem az örökösök, hanem az Aczél György–Bors Jenő–Erdős Péter triumvirátus fémjelezte kultúrpolitika döntött úgy, hogy Radics Bélát parkolópályára állítja.

Augusztus 30-án 16 órától, Velünk élő legendák címmel az egykori Budai Ifjúsági Park helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán hármas koncertet rendeznek.

A kommunista rendszer által ellehetetlenített rockzenész, Radics Béla gitárjára egy 14 éves kutatómunka eredményeképp Kosik Kristóf talált rá.
Szidor Lászlóval, az 1961-es gyártmányú bíbor Gibson első tulajdonosával a harminchét esztendő múltán előkerült hangszer útját igyekszünk rekonstruálni.

Kosik Kristóf ügyvédnek sikerült megtalálnia és a nagyközönség számára is elérhetővé tennie a hangszert. Inspirálta őt az a tény, hogy egy hangszer körüli mítosz önálló életre kelt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már a Tisza ukrán fejlesztőivel tárgyal.

Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.

Fiatalokból áll az új digitális polgári kör.

A párt programalkotásért felelős vezetője elszólta magát.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Ismeretlen „állami művelet” borzolja a kedélyeket.

A TikTokon és Instagramon számos videó terjed, amelyben a fiatalok egyértelműen elutasítják a sorkatonaságot.

Nem véletlenül alakult ki pánik a szomszédos országban.

A Soroksár edzője szóvá tette, hogy játékosai hatalmasat hibáztak a Budafok második góljánál.

Az ellenzék feladná a szuverenitást – írta az Alapjogokért Központ főigazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.