Ukrán szakértők is részt vesznek a lengyelországi rakétaincidens kivizsgálásában
Volodimir Zelenszkij: Hálásak vagyunk, hogy nem minket hibáztatnak, mert orosz rakéták ellen harcolunk a saját területünkön.
Volodimir Zelenszkij: Hálásak vagyunk, hogy nem minket hibáztatnak, mert orosz rakéták ellen harcolunk a saját területünkön.

Varsó kezdeményezte az Észak-atlanti Tanács összehívását.

A külgazdasági és külügyminiszter a kijevi magyar nagykövettel beszélt telefonon és tájékozódott az eseményekről.

A támadások a beszámolók szerint zavart okoztak az áram- és vízszolgáltatásban.

Halálos áldozatot most nem követeltek a csapások, de a víz- és áram-infrastruktúrát kár érte.

A tájékoztatás szerint az orosz rakéták többszintes lakóházakat találtak el a város egyik kerületében.

Ukrán jelentések szerint az orosz erők szándékosan a város lakónegyedét célozták.

Az ukrán és az orosz fél egymást vádolja a Zaporizzsjában történt támadás elkövetésével.

Áldozatokról nem tudni.

A zaporizzsjai atomerőműben csővezetékek sérültek meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nem túl körültekintő elkövető egy korábbi sérelmét akarta így megtorolni.

December 5. a magyar vállalkozások napja.

A pártelnök tagadni próbálja a kiszivárgott tervek valódiságát.

Veszélyes pillanatban vagyunk, az elkövetkezendő néhány napban dől el, hogy közelebb kerülünk-e a háborúhoz vagy lecsavarják annak lángját – fogalmazott Orbán Viktor.

„Ez egyenértékű a párt betiltásával.”

A stratégiai felkészülés megtörtént.

Az európai emberek zsebében turkál Kijev.

A világbajnokság fő esélyese hiába menetel, megint a panaszkodás van a középpontban.

Sárkány Zalán magyar versenytársa visszalépett, de jó néhány honfitársa így is továbbjutott pénteken.

Bűnözők élnek vissza az adóhatóság nevével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.