Pankotai Lili előlépett külpolitikai szakértővé, és elmondta a véleményét Trump győzelméről
Újra jelentkezett a trágár versekkel ismertté vált baloldali aktivista.
Újra jelentkezett a trágár versekkel ismertté vált baloldali aktivista.

Kisiklott a bukaresti gyors.

Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk – hangsúlyozta az államtitkár.

A múlt héten megszavazott kínai vállalatokat érintő uniós szankciók hatással lehetnek a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokra a kínai nyilatkozatok szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A magyar életet a tőkefelhalmozás individuális szükségletei uralják.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.