Sorra követ el vétségeket a Real Madrid a sztárja ellen
Ahogyan berobbant, ugyanolyan gyorsasággal meg is feledkeztek a középpályásról Spanyolországban.
Ahogyan berobbant, ugyanolyan gyorsasággal meg is feledkeztek a középpályásról Spanyolországban.
„Rodri is jó játékos, de ha az ő játékát nézem, tőle nem látok olyan dolgokat, hogy az mondanám, hűha.”
A szavazáson a játékos személyisége, viselkedése, a fair play is szempont.
Rodri megemlékezett néhány kiváló spanyol játékosról, akinek nem jött össze az Aranylabda.
A Real Madrid bojkottja rányomta a bélyegét a párizsi gálára.
Lamine Yamal sikere után szinte a teljes színpadot ellepték a katalánok játékosai.
A spanyol klub nehezen dolgozza fel, hogy nem Vinícius Júnior lesz a győztes.
Korábban már tényként kezelték, hogy a brazil nyeri az Aranylabdát, de most kiderült, hogy mégsem.
Az Inter Miami játékosa nem szószátyár a közösségi médiában, most sem volt az.
A Barcelona történelmet író tehetsége az ősi rivális kiütése után még be is szólt a királyi gárdának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem kell vagyonokat költeni új fűtési rendszerre.
A világtörténelem legtisztább népfelkelésére emlékezik az ország.
A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet fog mondani. Ennek kapcsán felidéztük a korábbi évek békemeneteit.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
Az európai vezető szerint mindenki a háborút várja.
Itt vannak a legújabb részletek.
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
Egy lila zokni volt az utolsó csepp a pohárban Salzburgban, ahol a mai napig Szoboszlai a csúcstartó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.