Az angol válogatottnál nem, Liverpoolban viszont örülhetnek
A válogatottszünet után nehéz rangadók várnak a Vörösökre a BL-ben és a PL-ben is.
A válogatottszünet után nehéz rangadók várnak a Vörösökre a BL-ben és a PL-ben is.
A szombati négygólos győzelem ellenére sem ünnepelnek a spanyol fővárosban.
Két fájó vereség után talpra állt a Real Madrid, és 4-0-ra kiütötte az Osasunát a La Ligában.
A France Football nyilvánosságra hozta mind a kilencvenkilenc szavazatot.
Thierry Henry keményen kritizálta honfitársát a csatár Real Madridban nyújtott teljesítménye miatt.
Predrag Mijatovics szerint elkényelmesedett a királyi gárda olasz trénere.
A piros-feketék a BL-címvédő Real Madridot 3-1-re múlták felül a Santiago Bernabéuban.
A címvédő a BL-tabellán a hat pontjával csak a 17. helyen áll, de a mezőny másik fele még ma játszik.
Már 217 ember halálát követelte a spanyolországi árvíz, az edzőlegenda szerint ebben a helyzetben senki sem akar játszani.
A brazil futballista szerződése az év végéig szólt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem kell vagyonokat költeni új fűtési rendszerre.
A világtörténelem legtisztább népfelkelésére emlékezik az ország.
A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet fog mondani. Ennek kapcsán felidéztük a korábbi évek békemeneteit.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
Az európai vezető szerint mindenki a háborút várja.
Itt vannak a legújabb részletek.
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
Egy lila zokni volt az utolsó csepp a pohárban Salzburgban, ahol a mai napig Szoboszlai a csúcstartó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.