Ciara megállítja a repülőket
A pilótákat és a légi irányítókat is komoly kihívás elé állítja a viharos időjárás. A legnehezebb dolguk oldalszélben van.
A pilótákat és a légi irányítókat is komoly kihívás elé állítja a viharos időjárás. A legnehezebb dolguk oldalszélben van.

A Jutarnji List című napilap felidézte, hogy a horvát védelmi miniszter kijelentette: nem lát esélyt arra, hogy a kormány még idén szerződést írjon alá új harci repülőgépek beszerzéséről.
Az Európai Bizottság jelentős terhet vetne ki a kerozinra, a diszkontok és a hagyományos légitársaságok pedig egymást okolják a repülés növekvő ökolábnyoma miatt.

Újabb biztonsági problémával kell szembenéznie a Boeing amerikai repülőgépgyártónak, miután a 737-es sugárhajtású repülőgép korábbi változatainak átvizsgálásakor 38 repülőnél találtak potenciális kockázatot jelentő repedéseket – derül ki a cég csütörtöki
Budapest légterében továbbra is gyakran fordul elő, hogy lézerrel zavarják a pilótákat a földről, veszélybe sodorva ezzel a repülőgépeken utazók életét – közölte a HungaroControl Zrt.
Modernebb és hatékonyabb repülőgépszárnyak kutatásában és fejlesztésében működik közre az Informatikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) Repülésirányítási és Navigációs Kutatócsoportja, amely az uniós projektben a tesztek során keletkezett adatokat
Több légi társaság már kivette idei foglalásaiból a 737 MAX gépeket, míg mások 2020 előtt nem is várják, hogy befejeződjön az engedélyeztetési folyamat.

Egy venezuelai Szu-30-as vadászgép „agresszíven követett” egy amerikai felderítő repülőgépet a Karib-tenger felett – közölte vasárnap az amerikai hadsereg. A venezuelai kormány reagálása szerint a főváros, Caracas térségében haladó amerikai gépet csak kik
Újabb lehetséges hibát találtak a Boeing 737 MAX típusú repülőgépeken – jelentette be szerdán az amerikai repülésbiztonsági hivatal (FAA).



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.