A baloldal mindenkit megsért, de ezzel szerintük semmi baj nincs
A baloldali politikusok nem határolódnak el egymástól amikor megsértik a szavazóikat.
A baloldali politikusok nem határolódnak el egymástól amikor megsértik a szavazóikat.

Aztán hazament.

Tanár úr, a tények makacs dolgok.

A férfit nem éppen szokványos okból keresik az egyenruhások.

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt igazán nagy baj.

Több alkalommal is megszúrta élettársát.

A külügyminiszter-helyettes Karl Pachner szavaira reagálva a magyar kormány mély megütközését fejezte ki.

Vidékieknek gané, urbánusoknak baromarcú – Kövér Lászlót gyalázza a Jelen vezércikke.

Legtöbbször analfabétának, alkoholistának és önálló akarat nélküli zombiknak állították be a vidékieket.

A kormánypártok történelmi győzelme után színt vallott néhány magát liberálisnak valló értelmiségi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.