Ki kell szolgálni a balos haverokat, ismét Puzsérnak kedveznének
Bizottsági ülésen döntenek Puzsér Róbert teraszáról és nyitvatartási idejéről.
Bizottsági ülésen döntenek Puzsér Róbert teraszáról és nyitvatartási idejéről.

A Budapest Műhely alapítója szerint a hibás városfejlesztési politika felelős a főváros belső kerületeinek kiüresedéséért.

Több szerénységet, kevesebb Magyar Pétert – üzente Vitézy Dávidnak a Fidesz fővárosi vezetője.

Mindössze 4,06 százalékos részvétel mellett született eredmény alapján tiltják ki az autókat mintegy ötszáz párizsi utcából.

Egy illetlen megjegyzés miatt robbant ki a balhé.

Állítólag többször is előfordult tavaly, hogy autóval vágtak át a Kárász utcán.
Maskarásokban és töklámpásokban nem lesz hiány.

A sétálóutcán.

Külön engedéllyel és matricával lehet csak áthajtani Ágfalvánál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A partnerség hatalmas innovációs potenciált hordoz magában.

A Tisza Párt elnöke kétségbeesett, mert csúnyán lelepleződött a nyugdíjasok elleni merényletterve.

Schmidt Mária agyonverése nem fedi a művészi megjelenítés fogalmát.

Akár ki is végezhetik, aki meggondolatlanul hurcol be tiltott dolgokat.

Geert Wilders pártja a második helyen végzet az első exit pollok szerint a hollandiai választásokon.

Ha Brüsszelt megtámadja Oroszország, Moszkvát földig fogják rombolni.

Hazájában politikai alapú üldöztetésnek van kitéve.

Ennyit a tiszás szeretetországról.

A kormány 13,3 milliárd forintot biztosít annak érdekében, hogy tízezer gyermek esélynövelése megvalósulhasson.

Lisztes 2024 májusa után játszott újra a Fradiban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.