Összeesett egy férfi a debreceni Tescóban, mindenki az életéért küzdött
Nem lélegzett.
Nem lélegzett.

Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmje az ifjúsági zsűri díját nyerte el

Pottyondy Edina Marco Rossinak, „a digó bevándorlónak” is beszólt.

A köztársasági elnök a családjával és fiatalokkal szurkolta végig a gálamérkőzést.

A párkeresős komédiát mindenhol értik.

Az énekes dupla koncertet adott.

A fenntarthatósági expó és élményprogram egyes részeiből állandó kiállítás lehet.

Mennyire lehet sikeres egy filmen alapuló musical?

Utat lehet találni az amerikai és az európai emberekhez egy realista politikai mondanivalóval.

Generációs kultuszfilm szombaton a Hír TV-n.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szerző már beismerte, hogy a tervek valósak.

Szentkirályi Alexandra pénzbesöprésről beszél.

Az ügy gyanúsítottja, F. János brutális kegyetlenséggel végzett 2000 májusában a bajai kisfiúval.

A Tisza Párt kiszivárgott tervei mindenkit súlyosan érintenének.

A Kreml nyilvánosságra hozta a részleteket.

Rács mögött az energiaügyi miniszterhelyettes.

Még egymilliárd eurót kértek az európai szövetségesektől.

The EU is no longer an actor in global politics, said Peter Szijarto, sharply criticizing Brussels.

Könnyeivel küszködve emlékezett barátjára a Vígszínház igazgatója.

A helyszín is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.