Üdvrivalgás és tapsvihar fogadta Orbán Viktort vasárnap az észak-olaszországi Pontidában. „Brüsszelt el kell foglalni: vissza kell venni a bürokratáktól, és vissza kell adni az európai embereknek” – fogalmazott a kormányfő Matteo Salvini vendégeként a Liga hagyományos nagygyűlésén, Lombardiában. Nem akármilyen társaság gyűlt össze a pódiumon Salvini invitálására: a holland és az osztrák Szabadságpárt, a portugál Chega párt, a cseh ANO és Sobe párt vezetői erősítették a csapatot helyben, miközben Jair Bolsonaro volt brazil elnök és Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője videóüzenetet küldött.
Utóbbi köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért a Patrióták az Európai Parlament harmadik legnagyobb pártcsoportja lett.
Köszönjük a bátorságát, várjuk Európába, ahol továbbra is együtt védjük közös értékeinket
– mondta Bardella. Ha nem a belvárosi liberálisok unikumszagú világából értelmezzük a fejleményeket (vö.: a netes kereső jóvoltából néha szembesül vele az ember, hogy a Magyar Narancs még létezik, s így tudhatja meg, hogy Pontidában csupán Putyin rajongói adtak szeánszot egymásnak), akkor saját szemünkkel bizonyosodhatunk meg róla, hogy
a harmadik erő máris aktív, eltökélt és közös elvek mentén építkező szövetséget alkot Európában. Erre utalt beszédében Orbán Viktor is, kiemelve, hogy az első lépést az olaszok tették meg a jobbközép kormány megalakításával, őket követte Hollandia, majd Ausztriában, Csehországban is győztek a patrióták, és megalakították a Patrióták Európáért frakciót.
A küzdelem végén a patrióták lesznek Európa legnagyobb ereje. Célunk, hogy újra naggyá, gazdaggá és szabaddá tegyük Európát
– fejezte ki elszántságát a magyar miniszterelnök, akiről immár a vak is láthatja, hogy nem csupán Budapesten világhírű, hiszen a vendéglátó mellett egyértelműen ő volt a lombardiai nagygyűlés központi szereplője.
Orbán Viktor Magyarország és a magyarok üdvözletét vitte el Pontidába. Mint mondta: Salvinit hősként tarják számon Magyarországon, mivel megvédte a határokat. Sőt Európát is megvédte, és ezért kitüntetést érdemelne, nem büntetőeljárást (és hat év börtönnel fenyegetést a palermói ügyészség részéről).