Matteo Salvini pedig így értékelte a patrióta szövetség szerepét: 

 Tehát az orosz–ukrán háború megítélése egyre kevésbé osztja meg az euró­pai jobboldalt, s a béke, a fegyverszünet lesz a hívó szó, amihez egyre többen sorakoznak fel.

Salvini különleges szereplője az európai politikának. Orbán Viktorhoz hasonlóan diákként vált közéleti szereplővé, már húszévesen az akkor Északi Liga névre hallgató, még igen színes, de mégiscsak patrióta erőt képviselte a milánói közgyűlésben. Megmaradt annak, akinek született: feltűrt ingujjas, lombard vagánynak, akit a botrányok nem kerültek el, de nagy víziókat követett, és hadat üzent csaknem a teljes hagyományos olasz politikának.

 – így értékelte a róla szóló, Magyarországon is kiadott portrékötetben saját habitusát Salvini. Habár 2013 óta elnöke a Ligának, a világ azt követően figyelt fel rá, hogy 2018-ban kormányra lépve, miniszterelnök-helyettesként és belügyminiszterként hadat üzent az illegális migrációnak, és megtiltotta a Soros-féle és más NGO-k embercsempész hajóinak kikötését.

Sokan emlékezhetnek rá, amikor Bayer Zsolt és a Sajtóklub felhívására 2019-ben több ezer magyar gyűlt össze az olasz nagykövetség Stefánia úti épülete előtt, hogy Verdi Szabadságkórusának dallamára büszkén összekapaszkodva biztosítsa szolidaritásáról a párhuzamosan Rómában zajló, Salvini-párti nagygyűlés ünnepi sokaságát.

Aztán Matteo Salvini is megtapasztalhatta a hirtelen jött sikert követő kudarcot: a mind­össze másfél évig funkcionáló technokrata, „szak­értői” Draghi-kormányban vállalt szerepét nem díjazták a patrióta hívek: szavazói az ellenzékben maradó Giorgia Meloni pártjához csapódtak, és a Liga népszerűsége pillanatok alatt a harmadára zsugorodott. Ám nem adta fel, s alig két év elteltével ismét az olasz jobboldal legígéretesebb politikusa, akire újra tömegek kíváncsiak. Most az ügyetlen brüsszeli alkukat kötő Giorgia Meloniból szeretett ki a szeszélyes olasz közönség, és megint a Liga lett a nemzetiek kedvence.

Matteo Salvini rendkívül bizakodó. Még belügyminisztersége idején tett fel neki száz kérdést Chiara Giannni újságíró, s ezek egyikére ezt felelte: 

Közben az ancien régime egyre szánalmasabb. Jellemző, hogy a nemzeti olajvállalatunk bő támogatásával megrendezett budapesti nemzetközi könyvfesztivál díszvendégéül idén Jón Kalman Stefánssont, a „neves” izlandi írót hívták meg, aki a gejzírek párás világából is tűpontosan látja Magyarország, Olaszország vagy éppen Franciaország helyzetét. „Ha van pokol, Orbán ott fog égni sok ezer évig” – nyilatkozta az író pár napja, az ágensmédia legnagyobb örömére. Így okoskodott: „A migrá­ciót válságnak vagy problémának nevezzük, holott arról van szó, hogy milliók kényszerülnek elhagyni az otthonukat. Ellenségként mutogatni rájuk kegyetlenség. Ezt csinálja az önök miniszterelnöke is. […] Milyen emberek vagyunk, ha nem nyújtunk segítő kezet nekik? Ez a kontinens elbírja a menekültek áradatát, és ha a hataloméhes politikusok nem keltenének gyűlöletet, akkor erre minden európai magától is rádöbbenne. Semmi másra nincs szükség, csak egy kicsivel több bátorságra és sokkal nagyobb, melegebb szívre.”

Milyen jól hangzik ez az ösztöndíjak, hotelek, pezsgők és osztrigák kényelmes világából! Csakhogy a hétköznapi európai ember tapasztalata épp ellenkező. 

Orbán Viktort a szövetségesei – sőt fanyalogva, de a fősodratú média is – az új európai erő összekovácsolójaként emlegeti. A magyar patrióta politika valódi sikerreceptté vált. A nagy nemzetközi diadalmenet árnyékában a kormány tágabban vett táborában mégis egyre többször érezni elbizonytalanodást, aminek az oka – nem akarok rögeszméssé válni, de e téren muszáj a sok így gondolkodó polgár véleményére hallgatni – a közösségünk szervezésének elridegülése, a vezetők részéről sokszor talán félreértelmezett profizmus és az öncélú lojalitás.
Pedig az európai sikernek itthon is önbizalmat és összefogást kell hoznia a kormánypárti táborban! Orbán Viktor bátor és világszerte idézett szavainak a kormányzás és a politika második-harmadik vonalának tetteiből is vissza kell köszönnie. Ha 2026-ban újra diadalra törünk, ez az ellentmondás nem feszítheti tovább a táborunkat.

Itt érdemes visszaidézni Matteo Salvini fent említett életútinterjújának egy válaszát, amit arra kérdésre adott, hogy mi a Liga ereje: 

Tudtuk és ma is tudjuk mi ezt!