Valóságos szupersztárként ünnepelte a madridi aréna tömege Orbán Viktort a Patrióták Európáért pártszövetség múlt hétvégi találkozóján. Más a spanyolok temperamentuma, de nagyon is érdemes megfigyelni, hogy mire rezonáltak leginkább az új európai jobboldal szimpatizánsai. Persze nagy taps fogadta a spanyol és a magyar (sport)történelem szolid kapcsolódási pontjainak számba vételét is, de az igazi katarzist a patrióták – Magyarországon már sikerrel alkalmazott – alapvetéseinek felsorolása hozta el.
Magyarország ma a konzervatív politika laboratóriuma, tizenöt éve építjük a szabad, konzervatív és keresztény Magyarországot
– vágott bele Orbán Viktor, többek között ezeket az érdemeket hangoztatva, (hangos ováció és tapsvihar közepette):
Tizenöt éve szembefordultunk a progresszív világelittel. Azt mondták nekünk, ez őrültség, politikai öngyilkosság. Mi nem hallgattunk rájuk, megcsináltuk, Magyarország az élő bizonyíték, hogy ez lehetséges! Beleírtuk az alkotmányba, hogy az anya nő, az apa férfi. Beleírtuk, hogy minden állami szerv köteles védeni a keresztény kultúránkat. Kitiltottuk a genderpropagandát az iskolákból, megakadályoztuk az illegális határátlépést, bevándorlók helyett a magyar családokat támogatjuk.
Majd így folytatta:
Soros György meghirdette, évente egymillió migránst kell beengedni Európába. Kilenc év alatt pont kilencmillió érkezett. A népességcsere tehát nem összeesküvés-elmélet, hanem gyakorlat. […] Brüsszel miatt lepték el a migránsok Európát, mert kinyitotta a határokat az invázió előtt. Brüsszel miatt süllyed el az európai gazdaság, miatta küldik a pénzünket Ukrajnába, egy reménytelen háborúba.
Végül jelezve, hogy a Patrióták mindezt elutasítják, Orbán Viktor a hallgatóság nagy tetszésére így fogalmazott:
Tegnap azt mondták, hogy mi vagyunk az eretnekek, de immár mi vagyunk a mainstream, mi, Patrióták írjuk a jövőt! […] Sokan vagyunk, nagyok vagyunk, erősek vagyunk.
A miniszterelnök végül a bika képében elrabolt Európa mítoszával és Santiago Abascal Vox-elnök torreádorként való méltatásával lopta be magát végleg a spanyol patrióta közönség szívébe.
Orbán Viktor és a mögötte álló intellektuális hátország páratlan nemzetközi sikerét évek óta próbálja lefitymálni a magyar és a nyugati liberálglobalista baloldal és a hozzájuk csapódó néppárti árulók hada. Egyre kevesebb sikerrel, mint azt a magyar diplomácia elmúlt féléves diadalmenetéből is láthattuk. Nem kell ecsetelni, egy tízmilliós ország miniszterelnökétől valódi bravúr az efféle nemzetközi népszerűség, a világban sok ígéretes politikus végül nem tudta megugorni ugyanezt a lécet. Az egyéb szánalmas próbálkozásokat, mint amikor Gyurcsány Ferenc magából is bohócot csinálva próbált meg Tony Blair oldalán dorombolni, most hagyjuk is.
A lelkük mélyén a liberálglobalisták is érzik régóta, hogy a magyar szabadságharcos hagyományon alapuló politika lesz a tömjénfüst a nagy ördögi tervük szétzúzásához, az ő kiűzésükhöz a közélet templomaiból.
Most minden jel arra utal, hogy eljött az idő, beérett Orbán Viktor és a magyar nemzeti oldal vetése. Nagy kérdés, milyen lesz az aratás?
Nekünk, magyar patriótáknak érthetően az a legnagyobb félelmünk, hogy miközben a receptünk gyógyír Európának, itthon egy év múlva bekövetkezik a fiaskó és egy, a lengyelországihoz hasonló totális és erőszakos visszafordulás következik be, esetünkben a Gyurcsány–Bajnai-féle idők sötétségébe, megspékelve egy túlmozgásos nárcisszal a kirakatban. Ezért is fontos, hogy
világszerte ismertté váló alapvetéseinket tudjuk és hirdessük, de még fontosabb, hogy a sikerben a teljes nemzet osztozhasson, hogy Orbán Viktor magyar hívei a politikai igazság és az erkölcsi fölény biztos tudatában vívhassák meg egyéni küzdelmeiket a saját környezetükben.
Akárcsak a vasárnapi misén, fontos újra meg újra elismételni hitünk és törekvéseink alapjait. Ebben barátunkat és harcostársunkat, a fiatalon és értelmetlenül elhunyt Nagy Ervin filozófust hívom segítségül. Ervint épp e cikk megjelenésekor, szerdán búcsúztatjuk Gyöngyösön, előtte is tisztelegve idézem fel utolsó nagy munkáját, a magyar konzervatív gondolkodás és politikai gyakorlat 15 pontját, mely januárban látott napvilágot a Mandineren. Érdemes rákeresni a teljes írásra! E pontok egyszerre tükrözik nemzeti oldalunk szellemi fölényét, egyben figyelmeztetnek a kiüresedés, az úttévesztés és az opportunizmus jelentette nagy kockázatra.
Nagy Ervin a témát már két éve, a Tranzit- és Kommentár-közösségekből kiinduló új áramlatokra reflektálva felvetette a Véget ért a pancser konzervatívok kora, megszületett a tihanyi jobboldal című munkájában a PestiSrácokon, ezt is érdemes újraolvasni. Most a 15 pontban többek között kiemelte:
Tagadjuk az egyformaságot. […] Hisszük, hogy az igazság nem az egyenlőségen, hanem az erényen és a teljesítményen nyugszik, azaz kinek-kinek a saját érdemei szerint. Hiszünk továbbá a lojalitásban, a bátorságban, az igazságban. A szorgalmas munkában. A tiszteletben, a becsületben és a felelősségben. […] Eszménk a magabíró Magyarország. Nem kívánunk megfelelni a Nyugatnak, nem a politikai baloldalhoz viszonyítjuk saját magunkat, meg akarjuk törni az utóvédharcot folytató neoliberális hegemóniát.
Lássuk azt is, hogy mik nem vagyunk:
Elvetjük a felvilágosodás kincstári optimizmusát és elutasítjuk a céltalan, végnélküli progressziót. Hisszük, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy semmilyen. A tízparancsolat és Jézus tanítása nélkül elveszítjük az élet nagy döntéseihez szükséges iránytűt, éppen ezért védjük a zsidó–keresztény kultúrát.
Továbbá: „Tagadjuk az utópiákat, a nácik és a kommunisták lázálmait. Visszautasítjuk a szabadságot korlátozó mai ideológiákat, a liberalizmus mai formáját, a korlátok nélküli, végtelen szabadság kultuszát, valamint a woke-marxizmus eltörléskultúráját.”
S végül jöjjön a 15 pontból egy gyönyörű hitvallás:
Saját mintákat teremtünk, elővesszük és újra értelmezzük a múltból azt, ami már egyszer bevált, azaz saját szabályaink szerint élünk! Így hátunk mögött hagyjuk a progresszív napirendnek való megfelelési kényszert.” Ervin pontjainak legvégén pedig egy dühítő módon soha meg nem valósuló alapvető követelésünk áll: „Saját, nemzeti kultúrát akarunk teremteni! Olyan kultúrát, amelynek identitásmagjait mi határozzuk meg.
Ezek a gondolatok szerves részei annak az 1956-ból, a Bibó István Szakkollégiumból, Lakitelekből és Kötcséből egyszerre fakadó modern magyar identitásnak, amelyet oly sokan vallunk és hiszünk. S amiért oly sok pofont eltűrtünk és mégis tele vagyunk várakozással ma is. E hitet valló széles közösség nyújtja a biztos hátországot, amelyre Orbán Viktor nyugodtan támaszkodhat, miközben megérdemelten az új európai jobboldal példaképévé válik.
Ám azt is tudjuk, hogy
a kormányzat tágabban vett holdudvarában, az ország számtalan intézményében, amelyre a közpolitika hatással van, ma mégsem ezek az alapelvek a boldogulás legfőbb biztosítékai. A hétköznapi gyakorlatban e közös hitvallás sajnos másodlagossá vált.
Erre próbált rávilágítani Nagy Ervin is és sokan mások, akik egyre vehemensebben igyekeznek lelket önteni a táborunkba.
Most, az újabb győzelem kapujában a sikeres gazdasági kormányzás mellett talán a hitvallásunk megerősítése, a nemzeti oldal felrázása a legfontosabb feladat.
