Nem idegen a baloldaltól a pénzügyekkel való trükközés
Kirívó a Jobbik esete, amelyet évek óta folyamatosan elmarasztal az Állami Számvevőszék.
Kirívó a Jobbik esete, amelyet évek óta folyamatosan elmarasztal az Állami Számvevőszék.

Már megint a szokásos libsi hazugság és csúsztatás.

Úgy tűnik, hogy Simicska Lajos személye akkor már nem zavarta Karácsonyt, amikor az üzletember lepaktált a Jobbikkal.

A büntetőeljárás alatt álló Bige László multimilliárdos beszállt a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kampányának finanszírozásába.

Töröcskei István letartóztatásban marad, egy ügyében már vádat emeltek, egy másik kapcsán nyomoznak.
Már régóta nem írtam Tamás Gáspár Miklósról, akit a magyar gondolkodás pandamackójának szoktam becézni. Bevallom, egyre inkább fárasztó olvasmánnyá válik.

A Jobbik megy a levesbe, vezetőit a tagság és a választmány rövid úton elküldi a már munkanélküli Vona Gábor mellé semmit nem csinálni, mi pedig koncentrálhatunk az új SZDSZ-re.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megkopott Magyar Péter varázsa, Orbán Viktor viszont akcióba lendült.

Weberről és Péterről röviden a győri háborúellenes gyűlés előtt – írta Menczer.

A társadalomban négyötödös elutasítottsága van a dolognak.

Szavazni reggel hat órától este hétig lehet.

Madrid figyelmeztet: a mostani beáramlás csak előszele egy nagyobb migránshullámnak.

Szakértők szerint a talajt borító hamu víztaszító tulajdonsága miatt a föld még nehezebben képes elnyelni a vizet.

A jelentések szerint legalább hárman megsérültek.

A magyar válogatott összeállítását az írek különleges stílusa nagyban befolyásolhatja.

A cheerful atmosphere prevailed backstage.

Az MTK-nak kölcsönadott magyar középpályás megvillantotta tehetségét az Eb-selejtezőn, majd humoránál volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.