Nem vonja vissza az ellenzék a keleti vakcinák betiltását követelő javaslatot
A baloldal Gyurcsány Ferenc vezetésével, egy januári javaslattal akarta betiltani a keleti oltóanyagok használatát.
A baloldal Gyurcsány Ferenc vezetésével, egy januári javaslattal akarta betiltani a keleti oltóanyagok használatát.
Merkely Béla szerint európai viszonylatban kimagaslóak a magyar oltási eredmények, még nem dőlhetünk azonban hátra.
A KDNP politikusa közleményében hangsúlyozta: a baloldal folyamatosan megkérdőjelezte a kínai vakcina alkalmasságát.
A kínai oltóanyag Egészségügyi Világszervezet általi jóváhagyása is a magyar kormány oltási programját igazolja – hangsúlyozta a miniszter.
A világ legjobb szakemberei mondták ki, hogy a Sinopharm-oltóanyag hatásos és biztonságos – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A különböző vírusvariánsok ellen ez a vakcina képes megadni a legszélesebb immunitást.
A negyedik hullám tetőpontján 5500 körüli volt a napi fertőzöttek száma, kedden 1304.
A nyugati gyógyszergyártók érdekei miatt nem kapta még meg a WHO-tól a veszélyhelyzeti használati engedélyezést a Sinopharm-vakcina.
A könnyítés jó eséllyel azt jelenti, hogy a kínai vakcinával beoltott európaiakat sem diszkriminálhatják az európai országok.
Minden regisztrált személy csak egy foglalást tud végezni, a véglegesített foglalás pedig nem módosítható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Érdemes figyelni a disznókat, a juhokat és a fecskéket.
Egyéni akciókban és a korábbinál kevésbé szervezetten érkeznek.
Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldalon.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
Nagy siker lesz, ha az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) sikerül megnyernie a választásokat Csehországban, és a mozgalom lehetőséget kap a kormányalakításra – jelentette ki Andrej Babis.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
Bombameglepetést hozott a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzése.
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.