Kovászolt cipó, gyári vekni
Szakmai zsűri előtt mutatkoznak be a pékek és a kenyerek. Kiderül, kié a legízesebb, ropogósabb. A verseny naponta zajlik, és a zsűri, vagyis a vevők a lábukkal szavaznak.
Szakmai zsűri előtt mutatkoznak be a pékek és a kenyerek. Kiderül, kié a legízesebb, ropogósabb. A verseny naponta zajlik, és a zsűri, vagyis a vevők a lábukkal szavaznak.

Kevéssé tudatosan, inkább a piac kihívásaira reagálva, kis lépésekben hajt végre innovációt a kis- és közepes vállalkozások jelentős része.

A közös történelem és a földrajzi-kulturális közelség mellett az eszmecserét indokolja az is, hogy Bécs és Budapest hasonló startup-ökoszisztémát üzemeltet.

Kockalelkű felhasználóknak fejlesztett okoskockát a magyar SBick, aminek segítségével a pusztán mechanikus szerkezeteket mozgó, érzékelő, reagáló eszközzé lehet fejleszteni.
Egyedüli külföldiként magyar sikerstartup szerepelt a németországi Rheinland Pitch versenyén. A Sincroll Drive Technologies európai és távol-keleti megkereséseket is kapott a program után.
Igényes, fiatal autókat kínál cégeknek ügyintézéssel, finanszírozással csomagban az a magyar startup, amely széles körű ismertségét speciális ajánlói és jutalékrendszerrel kívánja elérni.

Már rég nem elég, ha egy egyetem pusztán a tudás fellegvára, az intézmények egyszerre próbálnak szolgáltató, termékfejlesztő, innovációs kutatóközpontok is lenni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a magyar és az amerikai kormányzat hasonlóan tekint a világra.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint nem kérdés, hogy az amerikai elnök szereti a magyarokat.

Orbán Viktor szerint Európának a béke éri meg.

A folyamatosan változó pártkommunikáció próbára teszi a lapunknak nyilatkozó aktivisták lojalitását.

Ez az oka.

Magyarország a javaslat ellen szavaz.

Komoly figyelmeztetést kapott Volodimir Zelenszkij.

A magyar szállítórendszerbe érkező földgáznak már jelentős része nem orosz forrásból származik. Magyarország az egész régió ellátását biztosítja.

Mutatjuk, kiket érint a módosítás, az Otthon start hitel igénylését is befolyásolhatja.

A Real Madrid korábbi sztárjának válogatottja is nagy bajban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.