Bronzérmes a magyar aquatlonos vegyesváltó a dohai strand világjátékokon
Bronzérmet nyert kedden a Dévay Márk, Kropkó Márta aquatlonos vegyesváltó a dohai strand világjátékokon.
Bronzérmet nyert kedden a Dévay Márk, Kropkó Márta aquatlonos vegyesváltó a dohai strand világjátékokon.
A Balatonon és a Tisza-tónál már történtek fejlesztések, most következik a Velencei-tó térsége is, ahol a támogatásokból ugyancsak infrastruktúra-fejlesztéseket végeznek.
Guller Zoltán hangsúlyozta: a kormány programjának célja, hogy 2030-ig Magyarország valamennyi szabadvízi strandja európai színvonalúvá fejlődjön.
A további fejlesztések érdekében az MTÜ a kormány támogatásával egy hónapon belül valamennyi fizetős és szabad balatoni strand számára újabb pályázatot ír ki.
Az eddigi pályázatoknak köszönhetően játszóterek, homokozók is megújulhattak, de szükség lenne további fejlesztésekre is – mondta el Guller Zoltán.
Több helyütt már készülnek az idegenforgalmi adóból, illetve annak állami kiegészítéséből finanszírozható további fürdőhely-korszerűsítési tervek.
Nem a naptár, idén is a vendég zárja a szezont a Balatonnál, így még a jövő héten vagy talán azt követően is megmártózhatunk a strandoknál a tóban vagy a medencékben.
Mivel az időjárás is kedvez a belföldi kirándulásoknak, ezekben a napokban jelentős a különféle élménypontok látogatottsága az egész országban.
Düsseldorfban a múlt hét végén harmadszor kellett kiüríteni és bezárni a helyi strandot, mert „észak-afrikai hátterű” migránsok, beszabadulva oda, elviselhetetlenül, tűrhetetlenül viselkedtek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
Az ellentüntetők megakasztották a felvonulást. A főszervezőtől kaptak hideget, meleget.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.