Történelmi dokumentumfilmek készülnek az NFI támogatásával
A történelmi dokumentumfilmek éppen abban segíthetnek, hogy jobban megismerjük közös történeteinket.
A történelmi dokumentumfilmek éppen abban segíthetnek, hogy jobban megismerjük közös történeteinket.

Az sem lehet véletlen, hogy ez a legnézettebb klip az együttes YouTube-csatornáján.

Az idősebb előadóknak, és lemezeiknek is évtizedekben mérhető előnyük van a fiatalokhoz képest.

Az év első félévében olyasmi történt, amire 24 éve nem volt példa, több vinyl lemezt adtak el, mint CD-t.

Egyre több digitális szolgáltatást veszünk igénybe, ezáltal egyre több adatot fogyasztunk.

Sok előfizető könnyedén megosztja a streaming szolgáltatásokat a vele egy háztartásban élőkkel.

A stúdiók rájöttek, hogy csak látványfilmekkel tarthatják meg a moziba járó közönséget.

Jane Austen a mai napig a György-kori Anglia egyik legnevesebb krónikása.

Több érdeklődő panaszkodik az új játékszolgáltatás túlárazására, és sokakat az is zavar, hogy a keresőcég az első bejelentéskor más konstrukciót hirdetett meg.

Az öreg, poros, színes-szagos könyvek túl unalmasak? Csak célokra és ajándékokra van szükség, hogy a fiatal generáció is megszeresse a könyvek világát – állítja az OverDrive.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több a kampány, de kormányozni is kell – adott helyzetjelentést a Harcosok Klubjának a miniszterelnök.

Az ónos eső miatt rengeteg a baleset.

Részletek hamarosan – jelezte a kormányfő.

Rekordtermelés, hálózati feszültségek és dráguló fosszilis tartalékok rajzolják át az európai energiamixet.

Az orosz–ukrán háború negyedik évfordulójára szervezik a megmozdulást.

Egyre több a panasz Von der Leyenre, az Európai Néppárt elnöke támadásba lendült.

A Lengyel–Magyar Szabadság intézet megtartotta beszámolóját.

The Tisza Party cannot and does not want to stay out of the EPP strategy aimed at abolishing veto rights and turning the European Union into a military alliance, Hungary's Prime Minister pointed out.

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

A magyarországi lelőhelyeken kitermelt kőolaj mennyisége tavaly is növekedett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.