Covid-19: bevándorlók betegszenek meg Észak-Európában
Nagyobb arányban betegedtek meg a svédországi kisebbségek tagjai a koronavírus okozta fertőzésben.
Nagyobb arányban betegedtek meg a svédországi kisebbségek tagjai a koronavírus okozta fertőzésben.

Meghaladta a 3 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma Svédországban – jelentették be csütörtökön a svéd egészségügyi hatóságok.
Az egész parlament támogatását élvezi a migrációpolitikaért felelős bizottság új javaslata.

Magukat influenszernek mondó bevándorlók esetenként nemi erőszakkal is fenyegetnek.
Tavaly év végén jelent meg egy új kategória a svédországi könyvek piacán, egy antirasszista szakácskönyv.
Egy migráns 5 év alatt 8-szor erőszakoskodott, de a svéd törvények miatt nem küldhetik vissza Afrikába.

A különutas egészségpolitika sikerének ellentmond a magas halálozási ráta.

Nagy árat fizetnek a „nyájimmunitás” eléréséért Svédországban.

Kétezer fölé emelkedett csütörtökön a Covid-19 betegségben elhunytak száma Svédországban.
Szerintük ha elegen kapják el a vírust és gyógyulnak meg, immunissá válnak – írja a V4NA Hírügynökség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.