
- Magyar Nemzet
- svédország
svédország

Korona-kriptodevizával kísérletezik a svéd jegybank
Az eszköz nem a kripto-, hanem az e-korona elnevezést kapta, talán azért, mert a kriptodevizák manapság már korántsem olyan népszerűek, mint korábban voltak.

Két muszlim bevándorló vitája a fejkendőről – Svédországban
A vita egyik pontján egy hidzsábot viselő helyi tanár úgy fogalmazott, hogy, ha valakinek nem tetszik a fejkendő, akkor költözzön el nem csak a városból, de még Svédországból is.

Svédországban házhoz mennek tesztelni a gyanús betegeket
Svédországban tárgyalt Benkő Tibor honvédelmi miniszter
Aktuális védelempolitikai kérdésekről és a két ország védelmi szektorát érintő együttműködési lehetőségekről egyeztetett Peter Hultqvist svéd védelmi miniszterrel Stockholmban.
Salvador Dalí több művét lopták el egy stockholmi galériából
Nő a daganatos megbetegedések száma Európában, de csökken a halálozás
Növekszik az Európai Unióban és más fejlett nyugat-európai országokban a halálozás több mint negyedét – 26 százalékát – okozó daganatos megbetegedések száma, de a jobb diagnosztikának és kezeléseknek köszönhetően csökken a halálozási arány – állapította m
Se elődöntő, se olimpiai selejtező
A Portugália elleni 34-26-os vereséggel eldőlt, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott a 7–10. helyen fejezi be az Európa-bajnokságot.

A vereség ellenére még él a remény
A Svédország elleni 24-18-as vereség ellenére még ki lehet harcolni az olimpiai selejtezőn való részvételt. Ehhez szerda délután minimum egy pontot kell szerezni Portugália ellen.

Évmilliók óta alakítja a természetet az emberi tevékenység
Fontos híreink
Tóth Alex a Fradi riválisai helyett Szoboszlai Dominik ellen készülhet

„Nem sajnálkozom, hogy pofán vágnak” – őrült küzdelmen van túl a magyar válogatott

Zöld út a Babis-kormánynak

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nagy veszélyben van az év lepkéje
A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

A Fidesz a veszélyekkel szemben megvédi az országot + videó
Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Magyar Péter bírók mögé bújik, menekül a politikai viták elől + videó
Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Országos ónoseső-riasztás lépett életbe Magyarországon + videó
Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter: Békéscsaba mára nagyon beindult, mivel a magyarok pénzéből Magyarországot fejlesztjük, nem Ukrajnát
A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

Migrációs szigorítások jönnek Olaszországban
A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Grönlandért folyó játszma: az ásványkincsektől a NATO jövőjéig
Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter úgy beégette magát, hogy egy hétig veszekszik majd magával a tükörben

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Kínos közjáték: telefonokkal próbálták megmenteni a vb-döntős meccsét
Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – 1492 – A Paradicsom meghódítása + videó
Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Elütött a villamos egy embert a Móriczon
Több járatot is le kellett állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
