Az ukrán légvédelem egy hónap múlva „teljesen kimerülhet”
Hatékony légvédelem nélkül az ukrán nagyvárosok és az infrastruktúrájuk lenne az oroszok első célpontja.
Hatékony légvédelem nélkül az ukrán nagyvárosok és az infrastruktúrájuk lenne az oroszok első célpontja.

Belorusz két lehetőséget vizsgál: a légvédelmi rakéta hibás röppályára került, vagy szándékos provokáció történt Kijev részéről.

Minszk bekérette az ukrán nagykövetet az incidens miatt, és kérték az ügy kivizsgálását is.

Akár 150 kilogrammos robbanófejet is képesek magukkal vinni a nagy hatótávolságú SZ–300-as légvédelmi rakéták.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most azonban véget ér a kutatás.

A rendőrség mindkét boltot bezáratta.

A tettest sikerült kézre keríteni.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Szombathelyen háborúellenes gyűlés lesz szombaton.

Az ügyek nagy részét már digitálisan intézik.

"We are absolutely not happy with the policy of the European Union on the war," Hungary's Foreign Minister emphasized.

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.