Új püspököt nevezett ki a Szabadkai Egyházmegye élére a pápa
Slavko Večerin horvát papot nevezte ki a Szabadkai Egyházmegye új püspökének Ferenc pápa – jelentette be Pénzes János távozó püspök kedden Szabadkán.
Slavko Večerin horvát papot nevezte ki a Szabadkai Egyházmegye új püspökének Ferenc pápa – jelentette be Pénzes János távozó püspök kedden Szabadkán.

Fontos lenne megőrizni a pozíciókat Magyarkanizsán, Topolyán és Zentán, ahol magyar többség irányítja az önkormányzatot.

Az óvoda felépítése a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának keretében valósul meg.
A Vajdasági Magyar Szövetség a választásokon legalább öt képviselői helyet szerezne a belgrádi parlamentben.

Ha gyógyulóban vannak is az elmúlt száz év sebei, a hegek még tisztán látszanak.

Ha most nem fogunk össze a választásokon, akkor beteljesedik rajtunk a trianoni döntéshozók szándéka.

A Szeged-Szabadka vasútvonal építésének felgyorsításáról is tárgyalt a külgazdasági és külügyminiszter.

A tüntetők szerint Szabadka utcáin nem létezik többé az a biztonság, amelyet 20-25 évvel azelőttről ismertek, amikor a város nyugodt és biztonságos volt.

A kisgyermekes családokat a szabadkai befogadóállomásra vitték. Hét buszban csak egyedülálló, fiatal férfiak voltak, őket Dél-Szerbiába, Preševoba vitték.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

Nyomozás indult az ügyben.

A Gázai övezetben nincsen teljes egészében működőképes kórház.

A litván külügyminiszter közleménye szerint a minisztériumba kérették az orosz nagykövetség ügyvivőjét.

KERESZTES HADJÁRAT – A békés magyar erő megakadályozta az idegen érdekeket szolgáló államcsínyt.

A két egyházi vezető együtt utazik november 28-án a nyugat-törökországi Nikaiába.

Az Egyesült Államok elnöke fontos bejelentést tett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.