– Hogyan lett zenész?
– Szabadkán születtem, ott nőttem fel és jártam zenedébe, amit utána magánúton folytattam, mert valószínű, hogy már akkor sem voltam túlságosan autoritástisztelő. Ott jártam egyetemre is, később a Szabadkai Népszínház hangmérnökeként bejártam egész Jugoszláviát és a fél világot.
– Billentyű nélkül nehéz elképzelni a Nevergreen zenéjét. Miért ezt a hangszert választotta?
– Gyermekkoromtól kezdve zongorázni szerettem volna. Sokat hallgattam komolyzenét, Bachot, Beethovent, Wagnert. Ez valamennyire érződik a Nevergreen hangulatában. Később színházi zeneszerzőként is dolgoztam, anno a kétezres évek elején írtam jó pár színdarabra zenét a Szabadkai Népszínház és a Kosztolányi Dezső Színház részére. Ezt a körülbelül tíz színdarabnyi szimfonikus jellegű színházi zenét kiadta a Hammer Records a Kreaton Sacra Monarchia című szólóalbumomon.
– Sokan felhúzzák a szemöldöküket, amikor megtudják, hogy az első nagy magyar gótikus zenekart nem valahol „északon” gründolták, hanem a Bácskában.
– Amikor Bob Macurával [gitáros, énekes] megalapítottuk a Nevergreent, nem volt tudatos választás a gothic metal műfaj, magától jött ez a sötétebb jellegű rockzene, ami Magyarországon akkoriban ritkaságnak számított. Bobbal lelkileg kicsit sötétebb hangulatúak vagyunk, de azért teljesen jó a feketehumor-érzékünk is. A Nevergreent 1994-ben Szegeden alapítottuk, a névválasztás magától értetődik, ezzel arra utaltunk, hogy
nem fogunk evergreen zenét, vagyis kommersz műfajt játszani.
Mindketten mindig nagyon szerettük a Black Sabbathot, lehet, hogy innen ered a zenekar doomos hangzása. Később olyan zenei világok felé is elkalandoztunk, ami már majdnem a Nightwish szimfonikus metál műfajához hasonlíthatók. Persze csak kellő mértékkel és távolról.
– Gondolta volna akkor, hogy Naomi Campbell Nevergreen-zenére vonul be a catwalkon?
– Gondolni nem, de egyáltalán nem bánom! Több feldolgozást készítettünk az évek során. Madonna Frozen című dala volt az egyikük. Roberto Cavalli ezt használta a 2012-es milánói divatbemutatóján.
– Az Ámok, az egyik legismertebb daluk metálhimnusszá vált. Elmondaná, hogy ki az a barbár, aki a dalszövegben „újra nyergeli lovát”?
– Ez lényegében egy háborúellenes szöveg, nekünk bőven kijutott belőle a 90-es években, a közönség viszont átértelmezte. Így a pejoratívnak szánt „barbár” hasonlatból a közönség értelmezésében valami heroikus, dacos lett, és a közönséggel nem szabad vitatkozni…
– Ha már dalszövegek, a Nevergreen nagyon sajátos, szimbolikus szövegeit mi ihleti?
– Bobbal közösen szerezzük a zenét, írjuk a szöveget. Sajnos van miből meríteni. A világ semmit nem javult a 90-es évek óta, amikor egy szörnyű és értelmetlen háború dúlt Jugoszláviában, több százezer menekülttel és közel annyi áldozattal. Azóta is vannak háborúk a világ más részein, emellett engem a történelem is érdekel, innen is sok ihletet lehet meríteni.
– Melyik a kedvenc történelmi korszaka?
– Leginkább a „sötét” középkor fogott meg, valószínű, hogy innen származik a gótikus érzelemvilág, de az utóbbi időben egyre jobban érdekel az ókor. Mostanában igyekszem minél messzebbre „elmenekülni” a múltba, annyira nem rajongok a huszonegyedik századért.
De itt kell élnünk, most kell megharcolnunk a mindennapok harcát, és ki kell állnunk a meggyőződésünkért.
– Imperium. Új birodalom. Monarchia – csak hogy pár lemezcímüket említsem. Van egyfajta Monarchia-nosztalgia önben, a szövegeiben, vagy milyen birodalomról énekelnek?
– Ez nem annyira konkrét nosztalgia, inkább a történelemhez való vonzódás, és nem az Osztrák–Magyar Monarchiára gondolok, hanem egy általános nosztalgia a múltunk, az európai múlt iránt.
Egy olyan spirituális impériumról énekelünk, amelyből kisarjadt az európai keresztény civilizáció értékrendszere.
A demokrácia, a tolerancia és végül a liberalizmus eszméi nem véletlenül nem az iszlám, a buddhista vagy bármelyik másik civilizáció világában születtek meg. Ha elfelejtjük a keresztény civilizáció értékrendszerét, amire az úgynevezett nyugati demokratikus politikum épült, el fogjuk veszíteni a demokráciát is abban a formájában, ahogy mi megismertük. Vagyis óvakodni kellene az extremitásoktól.
– Meglehetősen sötéten látja a világ folyamatait.
– A káosz felé haladunk, ez nagyrészt a mai politika szélsőségessége miatt van, valamint a demokrácia téves értelmezése vagy a demokrácia fogalmával történő visszaélés miatt.
A józan ész politikáját hiányolom leginkább a mai világból.
Az új generációk már a kommersz kereskedelmi tévék szülöttei, egy újfajta primitivizmust tettek divatossá a fiatalok körében, aminek nem lesz jó vége.
– Sok lemezüket angol nyelvű szöveggel is kiadták. Miért nem lett egy Nightwish-szerű jelenség a Nevergreenből?
– Én a Nightwisht nagyon tisztelem, nagyszerű zenészek alkotják, és a nem túl szerencsés énekesnőcsere után újra magukra találtak. Floor Jansen az egyik legjobb rockénekesnő manapság.
A Nightwishnek határozottan kommersz – ezt most nem pejoratív értelemben mondom – dallamvilága van, amit szimfonikus metál hangszerelésbe „csomagolnak”.
A Nevergreen súlyosabb zenét játszik, lemezenként különböző műfajok felé kanyarodtunk el. Sajnos mindezek mellett ott vannak a nyelvi korlátok meg a menedzsment. Ahhoz, hogy egy magyar rockzenekar európai szintű áttörést tudjon produkálni, nem elég nagyon jó dalokat írni angolul, kell európai menedzsment is. Ez mindig így volt. Bármilyen átlagos európai zenekar egy átlagos dal által világhírűvé válhat a globális média segítségével, a magyar rockzene gyémántjait meg csak a magyarok ismerik.
– Holnap tartják az idei egyetlen koncertjüket a Barba Negrában. Csak nem az egyik utolsó fellépésük ez?
– Egyáltalán nem! A járvány miatti kényszerszünetet tartottunk, ezt be szeretnénk pótolni a jövőben. Sok koncertet tervezünk, valamint egy életműszerű válogatáslemezt akarunk kiadni a húsz legkedveltebb dalunkból, újravéve és korszerű hangzással. Csupa sosemzöldet.
A borítóképen Matláry Miklós látható koncert közben. Fotó: Facebook
