A fehérvári legenda szerint a Vidi most elkaphatja a Ferencvárost
Ma már nem ugyanazért a célért hajt a Fehérvár FC és a Fradi, ám a Vidi nagyon készül a győzelemre.
Ma már nem ugyanazért a célért hajt a Fehérvár FC és a Fradi, ám a Vidi nagyon készül a győzelemre.

Szabó József az intenzív osztályra került, bélfájdalmak miatt vitték kórházba Székesfehérváron.

A korábbi kiváló játékos és edző nem számított arra, hogy Oroszország támadást indít.

Szabó József, a Dinamo Kijev korábbi játékosa és edzője Szerhij Rebrov csapatának, a Ferencvárosnak szurkol a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában az ukrán együttes ellen rendezendő ki-ki meccsen.
„A Dinamo játéka elég statikus, a védelme bizonytalan és a középpályás játéka sem tetszik.”
Fordulatokban bővelkedő életében Szabó József volt már zöldséges, idősgondozó, akkreditáció nélküli edző a riói olimpián, jelenleg pedig úszóiskolát vezet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

A támadást tiszás aktivisták követték el.

Korábban a migráció- és genderellenes, most pedig az ukránellenes üzenetekkel magyarázza az ellenzék a vereséget.

Amit mozdítani tudott, vitte.

A fronton van a fiatalokra szükség.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

A tárgyaláson Lázár János és Mihálffy Béla is részt vett.

Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

Megint tarolnak a magyar filmek a mozikban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.