A történelmi dokumentumfilm lehetőségei
A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint a Dunatáj Alapítvány online beszélgetésre hívja az érdeklődőket.
A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint a Dunatáj Alapítvány online beszélgetésre hívja az érdeklődőket.

Azok számára, akik a csendőrség múltjának feltárásával foglalkoznak, rendkívül jelentős ez a forrásanyag.

Fotó- és esszépályázattal hívták fel az egyetemisták figyelmét a békediktátum okozta szétszakítottságra.

Kutatási területéből következően közlései gyakorta felkavarják az állóvizet.

Kövér László Menczer Gusztávra emlékezve kiemelte: ő megmutatta, mi a titka a gulág túlélésének.
„A verhovinai zsidók Ungváron 1941-ben összeállított listáján tucatjával szerepelnek többek között malomtulajdonosok.”

Mindenki eldöntheti, mennyire helytállók a velem szemben megfogalmazott vádak.

Ilyen tömegű magyar állampolgár kitelepítését adminisztratív tévedésnek tartani képtelenség.

Holnapi számunkban ringbe száll egymás ellen Karsai László és Szakály Sándor.

Összeállításunkban majd sorjáznak a személyes emlékek, történetek, naplórészletek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Botrány a Buckingham-palotában.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.