Megvívták a maguk harcát Szocsiban
A háború kitörése Szocsiban érte a magyar női párbajtőrözőket. Viszontagságosan bár, de szerencsésen hazaértek.
A háború kitörése Szocsiban érte a magyar női párbajtőrözőket. Viszontagságosan bár, de szerencsésen hazaértek.

Újabb uniós szankciókat jelentettek be Oroszországgal szemben.

Szijjártó Péter cáfolta az álhíreket, hogy Magyarország állna a büntetőintézkedések útjában.

Az amerikai tárcavezető ismét kijelentette, hogy továbbra is elkötelezett a diplomáciai megoldás mellett.

Azonnali szankciókat sürget a Nyugat Moszkva ellen. Néhány büntetőintézkedésről már döntöttek is.

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter cseh és szlovák hivatali kollégájával együtt látogatott Kijevbe.

Az indoklás szerint a politikus veszélyezteti Bosznia stabilitását és területi egységét.

Az orosz katonai magánszervezet a vádjaik szerint súlyos emberi jogi visszaéléseket követ el.

A határozat nem érinti a belarusz átlagpolgárokat, akik élvezhetik a vízumkönnyítési alku előnyeit.

Belarusz budapesti nagykövete szerint a uniós szankciók inkább a lakosságnak ártanak, mint a hatalomnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.