A Széchenyi-kártya az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz
A Széchenyi-kártya húszéves története bebizonyította, hogy az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz.
A Széchenyi-kártya húszéves története bebizonyította, hogy az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében tájékoztatott a Széchenyi-kártya program részleteiről.

Fennmarad az alacsony hitelkamat kkv-finanszírozásban.

A nullás hitelek időszakának vége, így még fontosabb szerepe lesz a kedvezményes, fix kamatozásnak.

A világpiaci válság és a takarmányárak drágulása miatt bajba jutott sertéstartók már ezen a héten igényelhetik a kölcsönt.

A programban gyakorlatilag felső korlát nélkül áll rendelkezésre forrás, és az igény akár kétezermilliárd forint is lehet.

Idén már eddig nagyobb összegű hitelkérelmet fogadott be a Kavosz, mint tavaly az egész év során.

A zrt. adatai szerint a 2002. évi indulás óta a programba benyújtott négyszázezer igénylésből mintegy háromszázezret már át is adtak 2350 milliárd forint hitelkerettel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

A fényvisszaverő mellény vagy nyakörv segít, hogy a söfőrök észrevegyék kedvenceinket.

Szilveszter előtt huszonkét vidám Celsius szaladgált a napon, s rettenetes problémákkal küszködtek: mit egyenek és mit igyanak?

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.