A kínai elnök a szegénység felszámolását ígérte országában ünnepi beszédében
Regős Gábor, a Századvég Alapítvány vezető kutatója kifejtette, az EU országainak szegénységi mutatója 21,9 százalék, Magyarországon 19,6 százalék.
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az érdemi, 2017-es esést követően tavaly tovább csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya.
A metróállomáson van egy kereskedő, jó áron adja az újszerű telefonokat. A készülékeket nézegetve arra gondoltam: szép dolog a pedagógia, de azért én mégiscsak egy éjjeliőr lennék.
Mérséklődtek tavaly a társadalmi különbségek Magyarországon, ezzel párhuzamosan tovább javult a lakosság jövedelmi helyzete 2017-hez képest.
2018-ra 2010-hez képest megfeleződött a súlyos anyagi nélkülözésnek kitettek aránya, és több mint harmadával csökken a lecsúszás által veszélyeztetettek száma is.
Szegénység, tüntetések és politikai játszmák Chilében, Argentínában, Venezuelában és Bolíviában. Chile megváltozott, és a kormánynak is meg kell változnia – ezt mondta az ország elnöke.
Az Ormánságban mindig van látnivaló. Szörnyülködnivaló is. Megdöbbentő a szegénységnek az a fokozata, amellyel itt, Dél-Baranya egyes településein, a horvát határnál találkozik az ember.
A katolikus egyházfő azokra a népekre emlékeztetett, amelyeket elmaradottnak, értéktelennek tartanak, elfoglalják területeiket, kifosztják javaikat, eltörlik kultúrájukat és történelmüket.
Közel egymillió fővel csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődésnek kitettek száma Magyarországon 2018-ra a válságot megelőző, 2008-as évhez képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az 1-1-es végeredmény azt jelentette, hogy Kerkezék feljöttek a 6. helyre, ami már Konferencialiga selejtezőt ér.
A magyar példát is idézve a politikai harc folyamatosságának fontosságára hívta fel a figyelmet Steve Bannon, Donald Trump korábbi fehér házi főtanácsadója.
A miniszter szerint az épített örökség meghatározza az ember hovatartozását.
A török bajnokság 16. fordulójának zárómérőzésén az éllovas 4-3-ra nyert a Trabzonspor ellen.
Egy uniós jelentés szerint néhány pakisztáni bűnszervezet egyre aktívabb jelenléte miatt a tovább súlyosbodhat az illegális migrációs krízis és a terrorfenyegetettség a Kanári-szigeteken.
Hidvéghi Balázs államtitkár pedig megnyugtatta volna.
Ami ezután történt, azt sosem fogják elfelejteni a szülők.
A válasz az egyik legszebb ünnepünkben rejlik.
Oroszország nem növelheti a végtelenségig a katonai kiadásokat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, a védelmi minisztérium kollégiumának évzáró ülésén.
Hidvéghi Balázs ismertette, mit gondol a magyarok többsége a gazdasági semlegességről és a béremelésről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.