Jelentősen csökkent a rászorulók száma Magyarországon
2010 óta hazánkban csaknem egyharmadára csökkent a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya.
2010 óta hazánkban csaknem egyharmadára csökkent a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya.
A baloldal kormányzásakor hárommillió magyar élt szegénységben, most számuk nem éri el a kétmilliót.
Az Orbán-kormány családpolitikájának tíz éve, számokban.
Motivációs estet tartott az X-faktorból megismert énekes Oláh Gergő a közelmúltban a kisvárosban.
A katolikus egyházfő szerint két vírus ellen kell harcolni: a koronavírus és a társadalmi igazságtalanság ellen.
Magyarországon 2010-ben a lakosság egyharmada, megközelítőleg hárommillió ember élt a szegénységi küszöb alatt.
A koronavírus-járvány leginkább az Európában és Közép-Ázsiában élő gyermekeket taszíthatja szegénységbe.
A Világbank legfrissebb jelentése szerint a járvány következményeként a délkelet-ázsiai és óceániai térség két évtized legsúlyosabb gazdasági visszaesését szenvedheti el.
Az ötödik legalacsonyabb Magyarországon a nyugdíjak nemek közötti különbsége az Eurostat friss felmérése alapján – közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.
Az utóbbi években javult a szülők iskolázottsága és elhelyezkedési mutatója – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia friss közoktatási tanulmányában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az 1-1-es végeredmény azt jelentette, hogy Kerkezék feljöttek a 6. helyre, ami már Konferencialiga selejtezőt ér.
A magyar példát is idézve a politikai harc folyamatosságának fontosságára hívta fel a figyelmet Steve Bannon, Donald Trump korábbi fehér házi főtanácsadója.
A miniszter szerint az épített örökség meghatározza az ember hovatartozását.
A török bajnokság 16. fordulójának zárómérőzésén az éllovas 4-3-ra nyert a Trabzonspor ellen.
Egy uniós jelentés szerint néhány pakisztáni bűnszervezet egyre aktívabb jelenléte miatt a tovább súlyosbodhat az illegális migrációs krízis és a terrorfenyegetettség a Kanári-szigeteken.
Hidvéghi Balázs államtitkár pedig megnyugtatta volna.
Ami ezután történt, azt sosem fogják elfelejteni a szülők.
A válasz az egyik legszebb ünnepünkben rejlik.
Oroszország nem növelheti a végtelenségig a katonai kiadásokat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, a védelmi minisztérium kollégiumának évzáró ülésén.
Hidvéghi Balázs ismertette, mit gondol a magyarok többsége a gazdasági semlegességről és a béremelésről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.