Kedves liberális barátaink szerint embertelen és dehumanizáló bemutatni az interneten és a médiában azokat a felvételeket, képeket, amelyeken az utcai életvitelt folytató hajléktalan emberek a járdákon, kapualjakban, köztereken elfeküdve, általában nem józan állapotban leledzenek. Szerintük ez sérti az érintettek jogait, ráadásul a legtöbbjüknek nincs lehetősége arra, hogy olyan higiéniás körülmények között tisztálkodjon, mint az átlagember.

Nos, ez egy ordas nagy hazugság, kedves liberálisok. A fővárosban van közfürdő, ahol lehet tisztálkodni, és tiszta ruhát kapni. Ingyen. A fővárosban több olyan nappali melegedő is üzemel, ahol van mosodai szolgáltatás: ingyenesen kimoshatja minden betérő a ruháit, és lezuhanyozhat. Kap mosószert, sampont, tusfürdőt, hajszárítót, megadott időpontokban pedig ingyenes ruhaosztás is van. És nem, nem egyetlen ilyen intézmény van a városban, hanem több. Nyilván nem minden bokorban lehet tisztálkodni és mosatni – hála az égnek! –, azonban aki ismeri az ellátórendszert, ahogyan azzal a legtöbb, utcán fetrengő honfitársunk is tisztában van, az minimális erőbefektetéssel megtalálja ezeket az intézményeket. Azt az aprócska körülményt pedig már csak halkan jegyzem meg, hogy a köztisztasághoz, közbiztonsághoz és a közös tereink nyugodt használatához bizony annak a – a liberális városvédők szerint kirekesztő és kizsákmányoló – többségnek is joga van, aki dolgozik, adót fizet, próbál helytállni a hétköznapokban, a munkájában, és mellette még otthon is ember szeretne maradni. Az ő befizetett adójukból finanszírozza az állam azt a normatívát, amelyből egyházi, civil és önkormányzati szervezetek biztosítják ezeket a szolgáltatásokat a hajlék nélküli honfitársainknak.

A kedves AVM szerint a közbeszéd jelenlegi állapota a legsötétebb pártállami időket idézi. Ha megengednek egy megjegyzést: nem a közbeszéd sötét, hanem önök, városvédők! A pártállami sajtóban mindent cenzúráztak, ami nem tetszett az állami vezetésnek. Ma ezzel szemben nemcsak helye van minden véleménynek, de az olyan valószerűtlen megközelítések is teret kapnak, mint amelyeket önök is képviselnek. És az AVM agyhalottjai alatt egyáltalán nem azokat az embereket kell érteni, akik reményt látnak a sorsuk javulásában attól, hogy csatlakoznak egy ilyen mondvacsinált érdekvédő szervezethez, hanem azokról beszélek, akik az egyetem padsoraiból előlépve világmegváltó gondolattal hisztériáznak immár tíz éve a szegénység nevében. Sajnos azonban a hisztériázáson, a médiahadjáraton és a fővárosi pozí­ciókba „szakértő” delegálásán túl a szegényekért nem sokat tettek.

Kár lenne természetesen elvitatni, hogy a Kőbányai út 22. szám alatti bérházba hajléktalanságban élő embereket költöztettek, illetve ezt tették Csepelen, és ezzel kísérleteztek volna a budai Várnegyedben is. Csakhogy a Kőbányai út 22. szám alatt annyit értek el, hogy a már eleve meglévő szociális problémákra rátettek még egy lapáttal, a nagy kavarodásban pedig az olyan tragikus esetekben, mint a legutóbbi lakástűz is volt, sosem lesz meg a felelős. Mindenki a másikra mutogat: a korábbi bérlők a hajléktalanokra, a hajléktalanok a bérlőkre, a felelősséget pedig senki nem vállalja nyilvánosan.

Hazugság lenne ugyanakkor elvitatni, hogy Magyarországon van hova fejleszteni a bérlakásszektort. Tisztába kell tenni az önkormányzati fenntartású lakásállomány helyzetét, több ezer új bérlakás építésére lenne szükség, mert az elmúlt hat évben tapasztalt ingatlanár-robbanás, valamint a napjainkban is látványosan megugró építőipari árak mellett egy átlagos pályakezdő fiatalnak és gyakran még a családos embernek is komoly nehézséget okoz a saját lakhatás megteremtése. A hazai albérletpiac kvázi szabályozatlan: sem a bérlő, sem a bérbeadó fél számára nincsenek komolyabb garanciák annál, mint amit egy polgári szerződésben leírnak. Arról nem is szólva, hogy az általános béremelkedést rutinosan követő albérletpiac bármiféle szolgáltatásbeli plusz biztosítása nélkül emeli az árakat évről évre, tehát jelenleg önszabályozó. Muszáj lenne szolgáltatásként kezelni, és olyan szabályozott keretek közé szorítani, amivel minden szereplő jól jár.

Visszatérve az utcai életvitelt folytató hajléktalanokra és az AVM sorvezetőjére: bár nem kérték, én is ajánlok kedves jogvédő aktivista barátainknak valamit: mielőtt kritizálnak egy rendszert, illene megismerni azt. Mielőtt embertelennek írják le a hajléktalanellátás intézményeiben biztosított körülményeket, meg kellene ismerni azokat, de nemcsak úgy, hogy álruhában vagy hisztériázva betérünk oda, hanem ha már egy bizonyos embercsoporttal szeretnénk foglalkozni, akkor ismerjük meg őket a mindennapokban. Töltsenek el néhány hetet, de inkább hónapokat vagy éveket az ellátórendszerben. Nézzék meg az önök által annyira féltett és óvott embertársaink mindennapi viselkedését. Próbáljanak picit elvonatkoztatni attól a toposztól, hogy a többségi társadalom kizsákmányoló és kirekesztő, mivel a rendszerváltást követő harmadik évtizedben Magyarországon a nagy többség még csak most próbálja megtalálni önmagát és talpra állni. Gondoljanak vissza azokra a tanításokra, amelyet vélhetőleg önökön is számonkértek a szü­leik: vállald a felelősséget a tetteidért! Ha nem tanították, akkor javaslom, hogy olvassanak utána, és ennek fényében boncolgassák a magyar jogszabályokat.

Folyamatosan ott kell lenni ebben a miliőben, és megtanulni, hogy mit jelentenek az emberi játszmák, ki mond igazat és ki hazudik. Hogy ki milyen eszközökkel próbálja képviselni a saját érdekeit: mert bizony a hajléktalanellátás és a benne lévő emberek sem mentesek az önérdektől, bármennyire is szeretnék felmenteni őket. Nem a média és nem a többségi társadalom árt az elesett embertársainknak, hanem önök, liberális városvédők, amikor szőnyeg alá söprik a nyilvánvaló problémát. Amikor pedig politikai haszonszerzést emlegetnek, érdemes felidézni: önök azok, akik rendszeresen kiállnak követelőzni az utcán élő hajléktalan emberek nevében, pajzsként tartva őket maguk előtt, tehát politikai eszközként használják őket.

Borítókép: Hajléktalanok egy beépítetlen telken a VIII. kerületi Bókay János utcában 2013. október 29-én (Fotó: MTI/Honéczy Barnabás)